„Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit, és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon. Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek. Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán. És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból.” (15-19)

Nem egészen kétezer évvel ezelőtt a Názáreti Jézus Zakariás próféta messiási jövendölésének beteljesítőjeként, mint felkent király, felkent próféta, és felkent főpap, egy szamárháton bevonult a szent városba, Jeruzsálembe. Jézus első útja a templomhoz vezet. Arra a helyre, ami a szent városon belül is a legszentebb hely volt, az örökkévaló Isten nevének lakhelye. Ide járultak Izrael fiai, ha találkozni akartak az Úrral. Ide hozták fel az áldozataikat, ill. kellett volna felhozniuk. De nem tehették. Jézus idejére ugyanis a pogányok udvarát, ahová bármely nemzet gyermeke bemehetett, hogy hódolatát kifejezze, hogy tanuljon az igéről, az igéből, hogy bűnbánatot tartson, vagy hogy hálával imádja az Urat, tehát ezt a helyet addigra a vallási vezetők az évszázadok alatt hangos, zajos piactérré tették. Kiszorították a templomból a pogányokat, a szegényeket, a nincsteleneket. Mindenhol pénzváltók voltak, és egymást érték a galambárusok, és más áldozati állat árusainak standjai, kis sátrai. A templom vezetősége ugyanis kidolgozta a saját meggazdagodásának fortélyát. Jézus idejére a bűnbánó izraeliták nem hozhattak áldozatot a templom területére. Ott kellett megvenniük. A gazdagabbaknak bárányt, kecskét, a szegényeknek, özvegyeknek pedig galambot. Csak ezeket az állatokat lehetett a jeruzsálemi Templomban feláldozni az Úrnak. Mást be sem engedtek a belső udvarokba. Azt látjuk tehát, hogy a legszentebb hely, az egyik legsötétebb hely volt Jeruzsálemben. A díszes liturgiák, a pompázatos öltözetek, a véget nem érő, monoton imák, énekek és kegyes szólamok árnyékában a kizsákmányolás, az uzsora, a nyomorgatás, és a kapzsiság démonai húzódtak meg. Azon az udvaron, ahol nyomorultak imáitól kellett volna megremegni a falaknak, ott most a hazugságok táptalaján Isten és a gyülekezet megrablása folyt. És a legszomorúbb az, hogy nem az idegen, a pogány népek, hanem éppen az írástudók, a papok rontották meg a Templomot. Úgy forgatták az igéket, ahogy az nekik a legjobb volt, és az egyik legszentebb dologból, az Istennek elválasztott áldozatokból piszkos üzelmet csináltak. És hogy akaratukat elérjék, ők maguk határozták meg, hogy mi lehet kedves Isten előtt, hogy az egyszerű ember mivel járulhat az Örökkévaló színe elé. Megrabolták ezzel Istent a szívből jövő imádatból, és az embereket is félrevezették. Persze meg voltak győződve szilárdan, hogy ez kell az Úrnak, erről győzködték az embereket is, és hazugságaikkal az Ige sérthetetlensége mögé bújtak. Istennek természetesen mindez nem tetszett. Hiszen sohasem a papok mondták meg, sohasem az írástudók határozták meg, hogy mi kedves a kikutathatatlan Isten előtt. Isten világosan megmondta már Mikeás próféta korában, hogy mit vár el az Ő népétől. Mikeás felsorolja szinte az összes áldozati fajtát, bikák, kosok, olaj, sőt még elsőszülöttjét is megemlíti, hogy vajon kedvét leli-e az Úr ezekben az áldozatokban. Isten pedig határozottan, minden kerekítgetés nélkül mondja: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben!”

Jézus pedig pontosan ezek miatt a rablók miatt ment a Templomba. Felforgatta és kiűzte az árusokat, de fontos az is, hogy azokat is kiűzte, akik ezektől az árusoktól vettek valamit. A Templom nem piactér. A Templom nem lehet a pénzszerzés helye. Ez az ige akkor is és ma is elsősorban azt mondja nekünk, hogy az áldozatot nem a Templomban kell beszerezni. Az áldozatért nem alkudozunk, nem vitatkozunk, az áldozatot szív szerint hozzuk, és szívből ajánljuk fel. Tudjátok, a Szentírásban a Templom a gyülekezetet szimbolizálja. A Krisztus egyházának előképe. Pál apostol több helyen is utal rá, sőt mondja is, mi vagyunk az Isten Temploma, ahol a Szentlélek Isten lakik. A Templom, a gyülekezet az imádság háza. A gyülekezet közösségében Jézus Krisztus valami különleges módon van jelen. Hiszen a gyülekezet az Úrral való találkozás helye. Jézus megtisztítani jön ma is!. Vajon értünk jön, vagy ellenünk? Mitől zajos, mitől hangos a mi templomunk.

Jézus meg akar tisztítani. Még nem késő Hozsánnát kiáltani! Krisztus, ments meg! Ahogyan egy kedves halleuja ének is mondja: Ma még lehet, ma még szabad…. Ragadjon meg bennünket az Úr, hogy szívünkben a hála, és örvendezés, ha kell, a bűnbánat gyökerezhessen meg, és kiáltani tudjunk: Hozsánna a Dávid Fiának! Ámen.

Imádság

Drága Úr Jézus! Bocsásd meg, hogy sokszor én magam is piaccá teszem a szívemet, ahol a haszon és önérdek az úr. Kérlek, tisztítsad meg bennem mindazt, ami nem teszerinted való, önző és hamis! Tisztíts meg mindattól, ami nem Téged szolgál és tedd az életemet, a szívemet újra az imádság helyévé, ahol Te lakozol és uralkodsz mindörökké. Ámen.