„Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett. Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (39-45)

Jézus közelében az emberek mindig valamit keresnek, és nem mindenki ugyanazt. Van, aki gyógyulásért kiált valamelyik szerette számára, más meg akarja érinteni őt, hogy meggyógyuljon, vagy épp a gyermekét viszi elé. És vannak olyanok is, akik hatalmat, elismerést, pozíciót remélnek tőle. Jakab és János, Zebedeus fiai is így jönnek Jézushoz: nem a szenvedésben való közösséget, hanem a dicsőségből való részesedést kérik. Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.(37) A tanítványok kérése a népies messiásvárásból fakad: földi királyságról álmodtak, a Messiás az élén, amelyben kiváltságos helyzetük van. Ebben a földi országban szeretnének a testvérek vezető szerepet betölteni. Az is tény, hogy Jézus már beszélt nekik dicsőséges eljöveteléről, hatalmáról, haláláról és feltámadásáról, az apostolok szerepéről és arról, hogy országa nem e világból való. A szövegösszefüggés szerint az evangélista itt is újra ki akarja emelni, hogy még a tanítványok is milyen nehezen fogják fel a szenvedő Messiás küldetését. Ezért áll ez a jelenet közvetlenül a szenvedés harmadik megjövendölése után.

Jézus azonban nem hagyja válasz nélkül tanítványait: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett.” (40) Az első helyek megadása nem Jézus feladata, ezeket a kérdéseket az Atya üdvözítő terve irányítja. Aztán Jézus tovább megy a válasz megadásában, mert látja a kérdés mögött megbúvó indítékokat, a szív valódi szándékát. „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Az egyházban nem úgy kell lenni, mint a földi királyságokban. A szerepek Jézus egyházában megcserélődnek: a vezető legyen a többiek szolgája. Jézus kiemeli, hogy ő maga is így tett: mindenkinek szolgája lett, vállalta az áldozatot. Szó szerint „lelkét” adta váltságul sokakért.

Vajon mi jellemezi a jelenlétünket Jézus mellett? Vágyaim, érdekeim vagy valódi közösség utáni szomjúság? Miért közelítesz Jézushoz? Elismerésre vágysz, előléptetésre a gyülekezetben? Vagy tudsz-e „láthatatlanul” szolgálni? Hajlandó vagy-e vállalni a poharat is, vagy csak a dicsőséget kéred? Szívünknek indulatai, a motivációink, amiket szívünk mélyén rejtegetünk lelepleződnek Jézus jelenlétében. Áll meg egy pillanatra és kérdezd meg magadtól: miért vagy Jézus közelében? Mit kérsz tőle – és mit vagy kész átengedni neki? A pohár, amiről Jézus beszélt, nemcsak szenvedés – hanem a teljes odaadás eszköze. Ő már kiitta azt értünk. Most arra hív, hogy vele együtt hordozzuk, nem dicsőségért, hanem szeretetből. Jézus most arra hív, hogy légy a lábainál, ott, ahol szolgálni tanít. Az igazi dicsőség ott kezdődik, ahol elfelejted magad, és Krisztusra figyelsz.”

Imádság:

Uram, hálát adok Neked, hogy közel engedsz Magadhoz. Köszönöm, hogy nem utasítasz el, még akkor sem, ha félreértelek Téged. Köszönöm, hogy újra és újra tanítasz, hogy nem hatalomra hívtál el, hanem szolgálatra. Bocsásd meg, Uram, hogy sokszor nem Téged kereslek, hanem a saját céljaimat akarom elérni Veled. Bocsásd meg a bennem rejtőző vágyat a láthatóságra az elismerésre. Vizsgáld meg szívemet, és tárd fel előttem, mi van benne igazán és tisztítsd meg a szándékaimat! Uram, kérlek, formáld át a szívemet. Add, hogy legyek hűséges abban, amit rám bíztál. Taníts meg szolgálni csendben, alázattal, szeretetből. Hadd vágyjak mindennél inkább a Te jelenlétedre. Ámen.