„Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda. Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.” (13-16)

Mai igénkben szülők viszik gyermekeiket Jézushoz, hogy megérintse és megáldja őket. A tanítványok azonban elutasítóan lépnek fel. Ebben az elutasításban benne van az egész akkori társadalom gyermekekről alkotott képe. Bármennyire is fontosnak tartották a sok gyermek jelenlétét a családban, a gyermekeket mégis alacsonyabb rendűnek tartották. A tanítványoknak az volt a véleményük, hogy a gyermekeknek semmi keresnivalójuk nincs Jézus körül. Jézus ezzel természetesen nem értett egyet. Kijelentette, hogy ilyeneké a mennyek országa: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.”(14) Ezzel Jézus nem idealizálja a gyermeki létet, tisztában van ennek a kornak a hibáival és bűneivel. Azonban kiemel valami fontosat, ami a mennyek országa szempontjából, bizony nagyon fontos, ami megvan a gyermekekben. Ez pedig nem más, mint a korlátlan bizalom. A gyermekek feltétlen bizalommal vannak azok felé a felnőttek felé, akiket szeretnek és fontosak nekik. Jézusnak pontosan ez a lényeg. Az, hogy Istent Mennyei Atyánknak tartsuk, és így bízzunk benne. Merjük Őrá bízni az életünket. Az Őiránta való szeretetben éljük az életünket és higgyünk is az Ő irántunk való szeretetében. Ennek a tudatában ölelte magához a gyermekeket, és áldotta meg őket, és ennek a tudatában fogalmazta meg nekünk is: Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda. (15)

Felnőttként azonban már sokszor nem így közeledünk egymáshoz, és lehet Istenhez sem. A bizalmat bennünk sokszor megtöri az élet, a tapasztalat, az emberekben való csalódásaink. Ahogy növekszünk, egyre több sebet kapunk. Megtanulunk óvatosak lenni.

De Jézus szavai nem azt jelentik, hogy ez a bizalom természetesen jön majd, hanem hogy erre kell törekednünk. Ez a fajta bizalom nem azt mondja, hogy nem lesz baj, hanem azt mondja: „Atyám, bármi történjen, nálad vagyok biztonságban.”

Ezért olyan felszabadító Jézus jelenlétében lenni. Ő nem kihasználja a bizalmunkat, nem él vissza vele, nem elvár, hanem megáld. Nem teljesítmény után, hanem anélkül. Csak azért, mert odamegyünk Hozzá. Ez az az érintés, amit Ő ad: megáldó, elfogadó, helyreállító, gyógyító.

Lehet, hogy felnőttként már te is sok mindent elveszítettél: reménységet, álmokat, biztonságot – de Jézus ma is hív: „Engedjétek hozzám jönni...” És ez nemcsak a gyermekeinkre vonatkozik – ránk is. rád is. Indulj újra felé! Gyermeki bizalommal. Mert ilyeneké az Isten országa. Ámen.

Imádság:

Úr Jézus Krisztus, hálát adok Neked, hogy Te soha nem utasítod el azokat, akik Hozzád jöttek és téged kerestek. Köszönjük, hogy nem teljesítményt vársz tőlünk, hanem a szívünket. Hálásak vagyunk azért a szeretetért, amely áldást ad, nem ítél, és a közeledésünkre befogadással válaszol. Magasztalunk, mert Te valóban méltó vagy a bizalmunkra. Megvalljuk, Urunk, hogy sokszor bizalmatlan szívvel élünk. Csalódásaink, félelmeink, sebeink falakat emeltek közénk és közéd. Olykor nem merünk gyermeki őszinteséggel Hozzád jönni, inkább rejtőzködünk, vagy próbáljuk bebiztosítani magunkat.

Kérünk Téged, Jézusunk, újítsd meg bennünk a bizalmat! Taníts minket újra gyermekként Rád hagyatkozni, hittel és reménységgel. Adj nekünk olyan szívet, amely Téged keres, Téged vár, és amely kész Téged követni engedelmesen. Áldj meg minket és gyermekeinket is: hadd találjanak Benned valódi szeretetet és örök biztonságot. Ámen.