„Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül? Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” és: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. Az írástudó ezt mondta neki: Úgy van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál. Jézus pedig látva, hogy okosan felelt, ezt mondta neki: Nem vagy messze Isten országától. És többé senki sem merte őt megkérdezni.” (28-34)

Fehér holló. Azt mondják, eléggé ritka és sok ember úgy éli le az életét, hogy legfeljebb képen lát ilyet. Talán még ettől az állattól is ritkább volt Jézus korában a barátságos írástudó. Ilyen is van! Nem támad, hanem nyitottan közelít a Mesterhez. Általános rosszindulat uralkodik Jézussal szemben, ami a hozzá intézett kérdésekből világos: Milyen hatalommal cselekszel, szabad-e adót fizetni a császárnak, van-e feltámadás? Egyszer csak megszólal valaki, akinek a kérdéséből jóindulat, tisztelet és szeretet árad, akinek a szívében provokáció Márk evangélista hagyománya szerint. Szimpatikus személy ez az írástudó.

Fellépése megtanított engem arra, hogy érdemes ilyen indulattal Jézus felé fordulni. Nyitottan, barátsággal, őszinte érdeklődéssel. Legyen nyitott a szívem és a tenyerem, mert csak abba lehet tenni. Akinek a marka zárva van, üres kézzel távozik az Isten fiától!

Mit vitt magával az írástudó? Tanítást és bátorítást.

A tanítás ez: az embernek minden ajándékba kapott erejével és képességével szeretnie kell az egyetlen Istent. A „kell” nem valami katonai parancsszó, de nem is érzelgősség, hanem inkább hűség és hála. János első levelében azt olvassuk: „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.” (1János 4,19) Amikor befogadjuk ezt a szeretetet és kérjük, engedjük hogy formáljon át bennünket, akkor fog megszületni bennünk a viszont szeretet, amely minden erejével és lehetőségével szereti az Egyetlent. Ebből következik az is, hogy a felebarátot nem lehet szeretni Isten szeretése nélkül.

A bátorítás pedig ez: Nem vagy messze az Isten országától! Nem kevés ez? Írástudó barátunk odajön Jézushoz más szívvel, mint a többiek. Feltesz egy olyan kérdést, ami nem provokatív, mint a többi vallási elöljáróé. Szégyent hoz ezzel rájuk és önként vállalja a kirekesztést. Nem messze ennyit jelent: közel vagy, de még nem vagy bent! Sok mindent tudsz, de ez még kevés.

Mi kell a bent léthez? Jézussal való személyes kapcsolat és követés. Ennyi hiányzik. Talán még ezzel vagy adós te magad is!

Mert lehet, hogy már vannak jó kérdéseid, amelyek őszinte kíváncsiságtól fűtöttek. Lehet, hogy érdemesnek is tartod Jézus elé vinni, mert felismerted, hogy Ő nagyobb mindennél. Lehet, hogy megkapod az útbaigazítást, mint az írástudó, amivel egyetértesz és komoly feleletet is adsz rá. Hallod az igét, helyesled és érzed, hogy igen, ez az igazság. De nem vagy-e adós a hallottak megcselekvésével? Ha Jézussal kapcsolatban vagy és követed, akkor elkezdted megcselekedni. Ha Jézussal vagy, Isten országában vagy. Légy az Övé! Ez a bátorítás mára! Ámen