„Ábrahám Istene és Náhór Istene, az atyák Istene ítéljen fölöttünk.” (53)

Jákob és Lábán között súlyos vita dúl azzal kapcsolatban, hogy ki lopott meg kit. Vajon Jákob lopta meg Lábánt jószágokkal, és szöktette meg a lányait, vagy Lábán volt az, aki többszörösen átverte Jákobot. Mindkét oldal mellett lehetnek érveink. A lányszöktetés az apa tulajdonjogának súlyos megsértése. Az előzetesen megkötött alku utólagos módosítgatása pedig súlyos szerződésszegés.

Számtalan olyan vitánk van, amikor az érveket igyekszünk csak a saját szempontunkból, a saját hasznunkra nézve értelmezni, amikor pedig a másik fél ugyanígy tesz, megsértődünk. Az egészben az a különös, hogy mindketten szentül hiszünk a magunk igazságában. Miért? Mert az emberi agy eredendően hazug.

Számtalan helyzet adódik az ember életében, mikor úgy hazudik, hogy ő maga észre sem veszi azt, sőt észre sem képes venni, mert saját magunknak is hazudunk. Sokszor látjuk azt a másikon, hogy nem is gondolja komolyan, amit mond, ennek a kiküszöbölésére bizony az agyunk képes arra, hogy még mi is higgyünk a hazugságainkban. Újra értelmezzük a történteket a saját szemszögünkből, hogy az bennünket igazoljon, bizonyítékokat tekintünk semmisnek, vagy éppen növeljük más tényeknek a súlyát, és elhisszük, hogy nekünk van igazunk. Ám a másik ember agya éppen ugyanígy működik. Olyan ez, mint egy világvége gépezet: egy nagyhatalom által birtokolt atomfegyver, csak akkor jelent fenyegetést a másik nagyhatalomra, ha az elhiszi, hogy a másik fél használni is fogja a fegyvereit.

Kinek van igaza Jákobnak vagy Lábánnak? Mindenki megteheti a tétjeit, de valójában mindketten teljesen biztosak a maguk igazságában. Az ilyen viták manapság haraghoz, haragtartáshoz, ellenségeskedéshez, bosszúhoz, pereskedéshez vezetnek. Jákob és Lábán azonban tudta, hogy nem az számít, ők hogyan látják az igazságot, hanem az, hogy hogyan látja azt Isten. Nem emberek véleményét kérik ki, nem fegyverhez nyúlnak, hanem Isten elé viszik az ügyüket, oltárt építenek, emlékkövet helyeznek el, és elássák a csatabárdot, mert tudják nincs helye a vitának tovább közöttük. A határvonalat Isten képviseli, Ő a tanú.

Isten ma is képes véget vetni az ellenségeskedésnek, mert egyedül Ő látja az igazságot. Vigyük elé ügyeinket, és engedjük, hogy ő mutassa meg mit kell tennünk, hol kell meghúznunk a határt, ne önbecsapásunkra, hanem egyedül Őreá hallgassunk.