„Az pedig ezt válaszolta neki: Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból. Erre így szólt hozzá: Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög.” (28-29)

Szavadon foglak!

Egy asszony jön Jézushoz, hogy segítséget kérjen a lánya számára. Márk evangélista megjegyzi, hogy ez az asszony görög volt, mégis azt kérte Jézustól, hogy űzze ki lányából az ördögöt. Hogy érti azt, hogy mégis? A görögök lenézték a zsidókat. A tudományokban, a művészetekben, s úgy általában mindenben sokkal fejlettebbnek, jobbnak gondolták magukat náluk. Az, hogy az asszony mégis elmegy Jézushoz, azt jelenti, hogy megalázkodik! A lánya érdekében képes akár egy zsidótól is segítséget kérni! Mert szívből akarja a lánya szabadulását és hiszi azt, hogy Jézustól meg is kaphatja! Honnan tudjuk, hogy hiszi is? Onnan, hogy amikor Jézus próbára téve a hitét, még jobban megalázva, kutyának nevezi őt, nem fordul sarkon! Nem mondja azt például, hogy „tudtam én, hogy hiba volt zsidókkal kezdeni! Mégis mit képzel magáról? Vagy: ez is csak olyan, mint a többi gyógyító, nem képes segíteni, aztán ráfogja erre…” Nem! Hanem elfogadva a megnevezést (!), még jobban megalázza magát, és szaván fogja az Urat! Úgy van, tudom, hogy nekem nem jár, de azt is tudom, hogy mégis jut! Ez a kegyelem: nem jár(na), de jut! Jézus örül az asszony hite leleményességének, és megadja, amit kér. Egyetlen szón fordult meg a dolog. Egy nem túl szép, sőt, talán számunkra is sértő szón. De az asszony számára nem sértés, hanem lehetőség volt ez a szó! Te hogyan fogadod Jézus szavát? Megsértődsz, ha azt mondja, bűnbocsánatra, megváltásra van szükséged? Vagy meglátod: szabad lehetsz, örökre Isten gyermeke!

Imádság

Jézusunk, köszönjük, hogy minden szavad igaz! Még azok is, amiket nem szívesen hallunk. Kérünk, adj nekünk kitartó, alázatos hitet, mely szavadra épül és támaszkodik mindig! Ámen!