"…És megbotránkoztak benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában, a rokonai között és a saját házában. Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított."

Néha hátrány, ha valakit jól ismernek. Vannak ugyanis kialakult sztereotípiák, amelyek alapján besorolunk, akár megítélünk valakit. Úgy tűnik, Jézus korában sem volt ez másképp. Számtalan csodatételről olvasunk az előző fejezetekben, aztán hazamegy, oda, ahol felnőtt, és jönnek a csípős megjegyzések. Ismerjük mi jól, az egész famíliáját, mit újat tudna nekünk mutatni? Nehogy már! Mit gondol magáról? Botrányos! Így, vagy ehhez hasonló módon nyilatkozhattak róla otthon. Még a saját családja sem volt támogató. Amikor János evangéliumát olvasom mindig megdöbbent, elszomorít az a mondat, amivel ezt a tényt megállapítja az apostol: „Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be.” (János,1,11) Miért? Mert hiányzott valami, ami a szívből jön, amit a hit szemével lehet csak meglátni, ezért jött az elutasítás. Az ismeret megvolt, de nem tudták elfogadni, hogy az Isten nem a saját elképzelésük alapján döntött, jelent meg, mutatta meg hatalmát. A saját helyett, az isteni tervnek kellett volna helyet adni. Valahogy így vagyunk ezzel ma is. Van a mi látásunk, a mi elképzelésünk, meg van az Istené, és ez nem feltétlenül ugyanaz. Milyen „botrányos”, hogy az Isten nem reked meg a mi szűklátókörűségünk szintjén, hanem egy innovatív megoldást kínál Jézusban. De Jézus akkor sem, és ma sem torpan meg a mi botrányos viselkedésünk miatt, hanem megy tovább, szól és gyógyító szeretettel lép azokhoz, akik hittel fogadják.

Imádság

Jöjj Urunk, és töltsön be a te szavad, hogy ne puszta ismeretünk legyen Rólad, hanem járjon át a te Lelked, munkálj gyógyulást, életet bennünk és közöttünk. Ámen!