„…legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen…”

A feladatokhoz általában kétféle hozzáállást láthatunk magunk körül, vagy saját magunkon. Az egyik a kényszerből végzetteké, a másik az önkéntes alapon működőké. Talán nem is kell nagyon gondolkodnunk egy olyan dolgon, amit muszájból csináltunk. Idézzük vissza a hosszú házi feladatokat, az évnyitókat, a munkahelyi megbeszélést, a szülői értekezleteket, hivatali ügyek intézését, beadandó megírását és még sorolhatnám, mennyi ilyen volt és van. Az önkéntesen, örömmel vállalt tevékenységek talán könnyebben eszünkbe jutnak. A kényszer nélkül végzett tevékenység felszabadultságot eredményez. Ilyen lehet a kertben való munkálkodás, az olvasás, zenehallgatás, hivatással végzett munka vagy éppen a családdal való együttlét.

Ez a két magatartás az Isten dolgaival kapcsolatban sem lehet másképp, ahogy általában a mindennapokban történik. Kétségtelen, hogy a levél szerzője a gyülekezet vezetőinek címezte elsősorban ezeket az intelmeket. Ez persze nem oldoz fel minket abból, hogy nekünk is van ilyen szerepünk. Az Úr a felelősséget és feladatot minden elhívásba elhelyezi. Őrizni, védeni, gondozni nem csak gyülekezetet lehet, hanem barátokat, gyermeket, testvért, házastársat, szülőket. Röviden tehát mindenkit, aki a környezetünkben van. Akiket ránk bízott az Úr.

Kényszerből, kényszerítettségből ez nem lehet valódi legeltetés. Ehhez kapcsolódik az az alap, hogy Isten kell a feladatra megszólítson. Önnön elképzelésünk és saját magunk kinevezéséből, önkényes feladatvállalásainkból nem lehet ténylegesen vezetni másokat. Félrevezetni saját magunkat és ezzel másokat is annál inkább.

Talán az nem mindig egyértelmű számunkra, hogy hogyan és kiket is kell nekünk pásztorolnunk. Ebben lehet, hogy bizonytalanok vagyunk, vagy félelmeink vannak a feladatunk iránt. De az Úr ad vezetést arra, hogy elfogadjuk a hívásunkat, hivatásunkat. A mai kérdés, ami nekünk szól: Mire hív az Úr? Mi az a szolgálat, amiben a mások szolgálata által Istent lehet imádnom és dicsérnem?

Krisztus önkéntes és nem kényszerített áldozata mutat rá arra, hogy azt a szeretetet és odaadást akarja nekünk is adni, ami benne volt. A fő pásztor nem hagyja vezetés nélkül az övéit ma sem. Arra a szolgálatra, amire hív, arra adni akar önkéntességet, örömöt és azt is, hogy kényszerítés nélkül tudjuk azt végezni. Megszabadít minket a saját kényszereinktől és a másoktól jövő kényszerítésektől is. Ez nem jeleni azt, hogy mindig könnyű lesz. De felszabadít arra, hogy mindig rá hagyatkozhassam és így szolgáljam környezetemet és az Urat. Erre a szabad szolgálatra hív minket Isten ma is.

Imádság

Atyánk add, hogy önként tudjunk neked szolgálni. Vedd el kényszereinket, hogy szabadsággal és örömmel végezzük a legeltetést. Ámen.