„Mert itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet Isten háza népén…” (17)

Mindannyiunk tartozik vagy tartozni akar valahova. Családhoz, sportegyesülethez, felekezethez, városrészhez, segélyszervezethez, klubhoz, gyülekezethez, iskolához, baráti körhöz. Sokféleképpen tartozunk közösségekhez. Egyszerűen lehet életkorunkból kifolyólag, választás alapján vagy úgy, hogy egyszer csak belecsöppenünk egy társaság életébe. Ezeknek egy része ideiglenes, változékony, ahogy mi is változunk az évek alatt. És vannak olyanok, amik átívelnek életkort, hozzáállást, változást és más kapcsolatokat. Ezek a közösségek általában adnak valamit, ami miatt oda akar tartozni az ember. Társaságot, jó tapasztalatokat, szórakozást, megértést. Ezeket gyakran keresi az ember. A közösséghez való tartozás egyik sajátja, hogy elválaszt, elhatárol. Emiatt érhetnek megkülönböztetések, hátrányok vagy kifejezett előnyök.

Az Istenhez és az Ő házához való tartozás is hasonlóképpen működik. Van következménye annak, hogyha az ember az Úrhoz tartozik. Nem csak önmaga, hanem családja és gyülekezete, sőt az egész környezete számára. A mi egyik megkülönböztetésünk az Istentől jön. Ő választott el minket a saját családjába. Ez az elválasztás pedig előnyökkel és nehézségekkel is jár. A mi egyik ilyen különleges sajátosságunk, a rajtunk lévő ítélet. Erről az ítéletről tudunk kell, hogy bár nálunk kezdődik, de tovább halad. Ez az idő pedig sajátos ideje az egyháznak, hogy valóban igaz legyen. Ebben elsők vagyunk, utánunk következik a többi ítélet.

Az egyházi közbeszédünk, szakzsargonunk, kánaáni nyelvezetünk miatt azt is gondolhatjuk, hogy az ítélet nem tartozik ránk, akik Isten akaratát keressük. Ítéletet hirdetni, azt hisszük, utolsót mondani. Pedig az Isten szempontjából ez valaminek a kezdete. Amit talán a legjobban távol akarunk tartani magunktól, az kell, hogy közel jöjjön hozzánk. Sőt, meg kell próbáljon minket. Szembesülnünk kell az ítélet jelentőségével. Ennek az elkerülhetetlenségnek pedig nem szabad ellenállnunk. Ez a folyamat az egyház, a gyülekezetek és a személyes életben is meg kell, hogy határozzon minket. Nem lenne Istenhez semmi közünk, hogyha nem ítéltetnénk meg először. A hozzá való tartozás azt jelenti, hogy felelős vagyok ebben a kapcsolatban. Feladatom van azokra nézve, akik szintén benne vannak ebben a közösségben. Meg persze kifelé is.

A levél szerzője ebben a szakaszban a gyülekezetek szenvedésének fő okát úgy határozza meg, hogy az maga az ítélet. Ez az ítélet azt jelenti, hogy ki vagyunk téve a megtisztulás lehetőségének. Kibontakozhat ez az ítélet úgy, mint jóváhagyás, fegyelmezés, vagy ténylegesen úgy, mint elítélés. Az ítélet tehát kiváltság. Ítélet alatt lesz nyilvánvalóvá az igaz és hamis. Az a mi sajátunk, hogy igazak lehetünk. Nem csak az egyházon, gyülekezeten belül, hanem a családon, baráti társaságban, az utcán vagy csendes imák közepette is.

Az ítélet alatt pedig az Úr eldönti mi az, ami tetszik neki az életünkben, mi az, amit abba kell hagynunk és mi az, amit tennünk kell. Hagyhatjuk ma is, hogy vezessen minket Isten az Ő ítéletébe és saját ítéleteinket is adjuk neki, akár magunkról akár másokról van ítéletünk.

Imádság

Urunk te ítélj meg és nem mi magunkat és másokat. Add, hogy ítéletedbe elfogadjuk, hogy mi a te akaratod velünk. Ámen.