„Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért…” (18)

Hasonlítunk, megmérünk, viszonyítunk, összevetünk. Természetes emberi dolog, hogy keressük az igazodási pontokat, amikhez képest tudjuk, mit és hogy kell tennünk. Saját megítélésünk is így alakul ki. Ebből kifolyólag gondolhatjuk magunkról, hogy jók vagy éppen rosszak vagyunk. Jólesik amikor a magunkról alkotott képünket megerősítik, pont azt mondják, amit tudatosan vagy öntudatlanul, hallani akarunk. Könnyen annak a fogságába esünk, hogy túlértékeljük a magunk jelentőségét vagy ellenkezőleg, leértékeljük személyünket. Ezt a két túlzást nem szoktuk elhagyni, miközben másokra tekintünk. Persze kell, hogy legyen viszonyítási pontunk.

Kell nekünk, mert másképp nem tudunk továbbhaladni. Nem tudjuk, kik vagyunk, kihez képest. Erre a kérdésre pontos választ ad az igeszakasz. Krisztus a viszonyítási pont. Olyan, amihez ragaszkodhatunk és az alapján felülbírálhatjuk saját magunkról és másokról alkotott viszonyrendszereinket is. A helyünkre rak minket, amikor szembesülünk azzal, hogy Krisztushoz mérve ki vagyok most. Az Igazzal lehetek nem igazból igazzá. Rámutat az ige arra, hogy hogyan látjuk magunkat. Ezt a mi helyzetünkben úgy is mondhatnám, hogy miatta lehetünk magányosokból szeretettekké, semmirekellőkből hasznossá, feleslegesből értékessé. Vagy éppen ellenkezőleg, lehetünk büszkékből alázatosak, dicsekvőkből megfontoltak, önfejűekből körültekintők.

A többi emberre nézve pedig különbből ugyanolyanná, mint bárki más. Abban az értelemben mindenképp, hogy mindannyian alapvetően nem vagyunk igazak. Szükségünk van arra, hogy Krisztus a bűneinket eltörölje, megigazítson minket, azzá tegyen, akit Ő akar látni. Azt akarja, hogy úgy tekintsünk másokra, ahogy Ő nézett ránk is, amikor szenvedett értünk. Ez a viszonyítási alapja a mindennapi életünknek. Az utcán, szomszédságban, munkahelyen, iskolában, kertészeti szaküzletben. Mindenhol.

Ez a viszonyítási alap azt is jelenti, hogy miután megláttuk, hogy mi emberek nem vagyunk igazak és ebben egyformák vagyunk, újra tudjuk gondolni, hogy miben vagyunk tényleg mások. Különbnek tarthatjuk magunkat abban, hogy elmondjuk másoknak azt, hogy Krisztus Igaz és azzal, hogy mi nem vagyunk azok, még nincs végünk, hanem ez jelenti a kezdetet. Sőt, ebből az ellentétből fakad a legnagyobb kegyelem számunkra. Ezt a különbséget adhatjuk tovább. Hasonlíthatunk, méregethetünk, viszonyíthatunk, összevethetünk, de van lehetőségünk arra, hogy ezt Krisztus szerint tegyük meg.

Fel is tehetjük a kérdést: Ki vagyok én, az Igazat szemlélve? Kit kell másképp lássak? Milyen viszonyításból akar az Úr kimozdítani? Kérhetjük ma az Igazat, hogy adjon nekünk helyes viszonyítási pontot és helyes viszonyulást hozzá, saját magunkhoz, embertársainkhoz. Ennek a küzdelmében vezessen minket a Szentlélek.

Imádság

Urunk Istenünk, add, hogy téged mint Igazat lássunk. Add, hogy lássuk meg, hogy miben vagyunk felebarátainkkal egyek és különbözők. Könyörülj, hogy te szerinted viszonyítsunk ebben a világban.