„…mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (9)

Az életünk minden része ki van téve annak a kihívásnak, hogy felelnünk, tennünk, cselekednünk kell. Minden cselekedetünk egyfajta válasz a körülöttünk lévőknek. A keresztyén élet egy sajátos kihívása, hogy nekünk nem mindig úgy kell válaszolnunk a minket ért szavakra, ahogy azokat mondták nekünk. Nem kell azt tennünk, amit velünk tettek, tesznek. Nekünk az „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” felfogás helyett abból kell adnunk, amit Isten adott nekünk. Isten az ő fogadását, áldását Krisztusban mutatta meg nekünk. Minden áldás rajta keresztül jöhet be az életünkbe. Az Úrnak a magatartása pedig nekünk nem magától értetődő, hanem idegen és furcsa.

Sokszor hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy ugyanúgy reagáljunk, ahogy azt velünk tették. Konfliktusok, sértések, nézeteltérések között az érzelmeink is becsatlakoznak, amik hevesek és pusztítók is lehetnek. Ezek általában nem oldják a feszültségeket, hanem fokozzák. És ebben van nagy felelősségünk. Ez az ige rámutat arra, hogy Isten a legbelsőbb dolgainkat, érzéseinket, indulatinkat, problémáinkat és panaszainkat is a maga uralma alatt akarja tudni. Uralni akar és vezetni. Még akkor is ha ez elsőre nem hangzik kedvezőnek.

Isten áldásai az Ő akarata szerint válnak mások áldásává is. A szakasz emlékeztet minket arra az ígéretre, hogy Isten már itt e földön áldásokkal akar gazdagítani minket és másokat is rajtunk keresztül. Nem beállva abba a sorba, ami megszokott. Nem annak engedni, ami ösztönszerű. A világ dolgaiba belenézve kirajzolódik ez a magatartás, de mi nem erre vagyunk elhívva. Nekünk a magatartásunkat Isten kell formálja és nem a külső tényezők.

Persze, ez önmagában nem szabadít fel minket a külső tényezők nyomásától. Pont ez az ellentét lesz kiélezve, hogyha áldást tudunk mondani a körülöttünk lévőkre. Az áldás a görögből átfordítva szó szerint azt jelenti: jómondás. Próbálkozhatunk magunktól jót mondani, de Isten nélkül ez nem megy. Igazán jó csak maga Isten. Így még úgy is fogalmazhatok, hogy Istent kell mondanunk a környezetünknek. Áldásossá pedig csak úgy lehet a szívünk, beszédünk és tettünk, hogyha Isten azt olyanná teszi. Krisztusban megkaptuk a gyülekezeti közösséget, családot, barátokat, munkatársakat, akiknek áldásává lehetünk. Azzal, hogy Isten munkálkodik a mi életünkben a Szentlélek által, úgy áldást akar adni. Áldást akar mondani velünk. Saját magát akarja elbeszéltetni velünk. Ezért kérjük és könyörögjünk, hogy áldássá lehessünk hirdetve Krisztust mindenkinek.

Imádság

Add Urunk, hogy áldássá váljunk. Add, hogy téged beszéljünk el mindenkinek. Add, hogy te szerinted válaszoljunk. Lelkeddel formálj át minket. Ámen.