„És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés!” (4)

Nézem a gyerekeink felszabadult és boldog játékát, rengeteg imádság és erőfeszítés van abban, hogy ne sok mindent érezzenek meg abból, ami a szüleiket éri. A felnőttvilág szörnyűségeitől próbáljuk őket megvédeni, és ez néha annyira jól sikerül, hogy viccesen oda-oda mondjuk a feleségemmel, hogy „de szeretnénk a saját gyerekeink lenni!”. Szép gyerekkorom volt, biztonságban éreztem magam, az első, ami bevillan az-az őszi diószedés hangulata, vagy a tavaszi madárcsicsergés és néha szeretnék visszamenni oda és akkor. Irigylem nemcsak a gyerekeim gyerekkorát, hanem önmagam is, mert a felnőtt lét sebezhetősége néha elviselhetetlen erővel nehezedik ránk. Mert az-az indulat, ami bennem az önmagam irigylése, az másokban ennél erősebben, nem nosztalgiaként, hanem pusztító érzésként és ebből táplálkozó tettként jelenik meg. Minden sikeres munkát irigység kísér. Az irigység pedig sok mindenre képes a kedves nosztalgián túl is, olyan dolgokra, amiket sejteni sem merünk. Nem véletlen, hogy amikor Isten összerakta az emberiségnek címzett szerelmeslevelét a Tízparancsolatot, amiben benne van, hogy Ő mire is vágyik tőlünk, a nagy szabadításért cserébe mit is adhatnánk neki, akkor ezt úgy találta ki, hogy az ember sohasem tud belőle csak egyet megszegni, hanem mindig legalább kettővel akad dolga. Mert vagy valaminek és valakinek az istenítése lesz még ott, vagy valaminek és valakinek a megkívánása. Bálványimádás és irigység. Ez a gyökere minden rossznak az életünkben, ez vezet el minket olyan szörnyűségekig, amik messze túlmutatnak az egyéni élet szűkre szabott keretein. A prédikátor logikusan építi fel ezt a gondolatmenetet is. A fáradozás eredménye a sikeres munka, aki irigykedik, annak „csak” fáradoznia kellene, hogy az ő munkája is sikeres legyen, ráadásul a mi rendszerünkben nem sikerre, hanem áldásra vágyunk és szomjazunk. Az áldás pedig sohasem automatikus, hiszen a fáradozás az Istennek tett áldozat és ennek lehet a tőle jövő ajándéka az áldás, amit nem irigyelni, hanem elkérni kell.