„Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.” (17)

Állítólag (a kutatás hitelességéért nem vállalok kezességet) a hosszabb ideje együtt élő párok hasonlítanak egymásra. Több okot is felsorolnak ennek alátámasztásaként, de én csak egyet említenék ki: a közeli kapcsolatban álló emberek gyakran öltenek hasonló arckifejezéseket. Ha az egyik fél gyakran húzza el finnyásan a száját, a másik is hajlamos lesz erre az arckifejezésre, s mindkettőjüknek ugyanazon ráncai erősödnek meg az évek során. Ám ha az egyik fél gyakran mosolyog rá társára, a másik automatikusan visszamosolyog rá, s ezek a nevető ráncok válnak meghatározóvá.

De nemcsak külsőképpen vagyunk hatással egymásra, hanem belsőképpen is. Az emberi kapcsolatok sosem semlegesek. Akár tudatában vagyunk, akár nem: hatunk egymásra. A Példabeszédek könyvének ez a rövid igeverse ezt a kölcsönös hatást állítja elénk, és arra is figyelmeztet, hogy mindez formáló, alakító, sőt: életformáló erővel bír.

A vas csak úgy válik használható eszközzé, ha valaki más formálja – hőtűrés, súrlódás, ütés, csiszolás árán. Ez a folyamat sokszor fájdalmas, mégis szükséges. Ahogyan az egyik vaseszköz megélesít egy másikat, úgy formálódunk mi is az emberi találkozásainkban: egy nehéz beszélgetésben, egy őszinte visszajelzésben, gondolataink megosztásában, véleményformálásban, egy mély barátságban, vagy akár egy konfliktusban. Sokszor épp a másik tükrében látjuk meg saját hibáinkat, gyengeségeinket – vagy épp értékeinket.

Szükségünk van egymásra. Nemcsak vigasztalásra vagy támogatásra – hanem arra is, hogy valaki visszajelzést adjon: szóljon, ha rossz irányba tartunk, ösztönözzön, ha kényelmessé válunk, tükröt tartson elénk – akár fájdalmas, de mégis igaz szavakkal. Ezért olyan fontos, kik vesznek körül.

A kérdés persze nem csupán az, hogy ki formál engem – hanem az is, hogy én hogyan formálom a másikat? Milyen hatással vagyok a másikra? Vajon áldássá válik a jelenlétem? Építenek a szavaim, vagy inkább rombolnak? Kész vagyok-e szeretettel, de őszintén szembesíteni a másikat, ha szükséges?

A valódi formálás sosem támadás. Nem kíméletlen kritika, hanem szeretetből fakadó igazság. Olyan, ami nem pusztítani akar, hanem javítani, segíteni, közelebb vinni Istenhez. Jézus is így formálta tanítványait: türelemmel, példamutatással, de szükség esetén kemény szavakkal is.

Ki az, aki hatással van rád? Ki az, aki formálja véleményedet? Vajon Istenhez segít, vagy eltérít tőle? Ne hátrálj meg, ha épp téged hív el Isten arra, hogy másokat szeretetből alakíts. Mert így válunk együtt olyan eszközökké, amelyeket Isten hasznosnak talál saját munkájában.

Imádság:

Uram, köszönöm, hogy embereket adsz mellém – barátokat, testvéreket, társakat, akik formálnak, alakítanak. Add, hogy ne zárkózzam el a szavaik, visszajelzéseik elől, hanem alázattal fogadjam azokat, amik közelebb visznek Hozzád. Taníts meg arra is, hogyan lehetek mások számára áldássá – bátorító szavakkal, építő jelenléttel, őszinte szeretettel. Formálj bennünket egymás által, hogy egyre inkább hasonlítsunk Krisztusra. Ámen