„Hova lett a ti boldogságotok?” (15a)

Nagymamámnál volt egy öreg szőlőtő a kertben. Amikor minden jól alakult: volt napfény, időben jött az eső, jó volt a talaj, szinte látni lehetett, ahogy élt: növekedett, hajtott, virágzott, gyümölcsöt hozott. De azt is láttam már, milyen az, amikor valami megváltozik. A fény eltűnik, túl sok a víz vagy épp túl kevés. A növekedés megtorpan, és egy idő után nemcsak megáll, hanem elkezd visszafejlődni. Az, ami élő volt, lassan visszahúzódik. És ez látszik. Így van a lelki életünkkel is. Pál apostol egy szívszorító kérdést tesz fel a galatáknak: „Hová lett a ti boldogságotok?” Ez a „boldogság” nem pusztán érzés. A görög makariszmosz szó mögött ott van a héber ásar ige – aminek a lényege nem az érzelem, hanem a haladás, az előre lépés, a kiteljesedés. Pál tehát ezt kérdezi: Hová lett az a lelki lendület, amit a kegyelem indított el bennetek? Miért álltatok meg? Miért fejlődtetek vissza?

A válasz fájdalmasan egyszerű. Azért, mert elkezdtek valami mást fontosabbnak tartani, mint Krisztust. A galaták elkezdtek visszanyúlni a törvényhez. Mintha a kegyelem már nem lett volna elég. Mintha meg kellene még „dolgozni” az elfogadásért. És ez elvette tőlük a szabadság örömét, elvette a hála lendületét és elvette a növekedés éltető erejét is. És sajnos ez ma is így van. Nagyon sok a megrekedt, boldogtalan, megkeseredett keresztyén élet. Sokan visszafejlődnek a hitben, és amit egykor olyan könnyedén kezeltek, azon most napokig rágódnak, kudarcként élik meg, belebetegszenek. A visszafejlődés vagy megrekedés folyamata nem mindig feltűnő, de lassan mégis bekúszik az, hogy a kegyelem mellé odatesszük az elvárásokat. A személyes kapcsolat helyére a teljesítményt. Az Istenre figyelés helyére mások véleményét. És közben a szív lehűl. A növekedés megáll. És már nem keresed úgy az Urat. Már nem ég benned az a tűz. És igen: ez előbb-utóbb látszani fog.

De a jó hír az, hogy Pál kérdése nem ítélet, hanem meghívás. Az Atya nem azért kérdezi: Hová lett a boldogságod? – hogy megszégyenítsen. Hanem azért, mert vissza akar vinni oda, ahol még minden élt. Ahol a kegyelem friss volt, és a hit szabad. Emlékszel, milyen volt, amikor még minden új volt, friss és élő? Amikor hited első lépéseiben nem lehetett visszatartani? Az Atya nem felejtette el ezeket a pillanatokat. De látja mi van most. S ha azt érzed, hogy eltűnt a boldogságod, nem fejlődsz tovább a hitben, akkor nem az a megoldás, hogy „átülteted” magadat egyik gyülekezetből a másikba mondván, ott jobban szól az ige, ott új a hang, új a megközelítés, nem. A megoldás az, hogy újra a főhelyre teszed az életedben Krisztust, akit lecseréltél! Mert nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. Mert Krisztus nélkül van vallásosság, van szabálykövetés, vannak konvencionális megfelelések, lehet ékes és szép rend, de nincs hitben növekedés, nincs hitben járás, nincs boldogság. A növekedéshez tehát vissza kell jönnöd a fényhez. Testvér, keresztyénként megvan-e még a boldogságod?

Imádság:

Uram, megvallom, hogy sokszor mást kezdtem előtérbe helyezni, mint Téged. A kegyelem helyett teljesíteni akartam, elvárásoknak megfelelni, ahogy a galaták, és közben megálltam a hitben. Kérlek, ragadd meg újra a szívemet! Tisztíts meg mindattól, ami eltakar Téged, és taníts újra növekedni kegyelemből. Ámen.