„Annyit tapasztaltatok hiába? Ha ugyan tényleg hiába.” (4)

Van az, amikor csak ülsz, nézel magad elé, és nem tudod pontosan megmondani, mi fárasztott el ennyire. Csak érzed, hogy nem vagy ott, ahol lenni szoktál. Hogy nem ég benned az, ami régen égett. Hogy a hited... nem múlt el, csak valahogy elcsendesedett. És közben jön ez a kérdés belülről: „Megérte?”

Pál apostol ezt a kérdést feszegeti az egykori galatáknak, de szól ez ma nekünk is.
„Annyit tapasztaltatok – más fordítás szerint: annyit szenvedtetek, hiába? Ha ugyan tényleg hiába.”

Az apostol részéről ez nem kioktatás. Nem leteremtés. Inkább olyan, mint amikor valaki, aki ismer és szeret, leül melléd, és halkan megkérdezi:
„Emlékszel, miért indultál el?”

Mert az ember nem véletlenül mond igent Istennek. Nem véletlenül hoz áldozatokat, nem véletlenül dönt úgy, hogy Jézus követése többet ér, mint bármi más. Ott akkor volt valami, ami megérintett. Valami, ami fontosabb lett mindennél. És te igent mondtál rá. Mert a Szentlélek által a lelkeddel szív szerint megragadtad a Krisztus érted hozott váltsághalálát és ez mindent megváltoztatott! Újászülettél a Menny számára.

Lehet, hogy azóta sok minden történt. Lehet, hogy megfáradtál, elbizonytalanodtál, vagy egyszerűen csak elfogyott a lendület. És lehet, hogy most könnyebbnek tűnne visszamenni. Elengedni. Feladni azt, amiért valamikor mindenedet odaadtad. De tényleg eldobnád? Tényleg kidobnád azt a sok könnyet, imát, belső harcot, a sok győzelmet, amit Krisztusért átéltél? A bátor lépéseket, a csendes engedelmességet, a fájó, de szabadító döntéseket?

Mert Isten nem felejt. És nem véletlenül tart még most is a tenyerében.
Amit eddig átéltél, az nem volt hiába. Akkor sem, ha most nem érzed. Akkor sem, ha most különféle emberek miatt vagy a körülmények összhatása miatt minden összezavarodott. Tudod, az Úr Jézus, aki elkezdte benned a jó munkát, nem adta fel. Küldi az apostolt, a keményebb hangvételű kérdéssel, mert szeret és mert nem akarja, hogy elvessz. Éppen ezért az a mondat, amit Pál leír, nem egy lezárt kérdés. Az utolsó része mintha nyitva hagyná az ajtót:
„…ha ugyan tényleg hiába.” Mintha azt mondaná: „Ugye nem? Ugye nem engeded el teljesen?” És ez ma is elhangozhat. Mert még most sem késő visszalépni. Nem elölről kezdeni, csak… egyszerűen visszatalálni Krisztushoz és folytatni a Lélekben járást, az üdvösség útját, a kegyelem útját.

Imádság

Uram, nem tudom pontosan, hol vagyok most. Csak azt érzem, hogy fáradt vagyok, és nem akarom kidobni mindazt, amit már Veled megéltem. Segíts, hogy emlékezzek a te kegyelmedre! Segíts, hogy ne önerőből, testben akarjam befejezni azt, amit Lélekben kezdtél el bennem! Segíts, hogy újra bízzak! Hogy ne hagyjam, hogy a csend vagy a fájdalom elnyomja azt, amit valaha tudtam Rólad! Szükségem van Rád! Most is! Még mindig! Küldd hozzám újra Szentlelkedet! Ámen.