„… nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak…” (14)

Biztosan voltál már olyan helyzetben, amikor valaki rád nézett, és nem azt figyelte, hogy mit mondasz, hanem azt, hogyan cselekszel vagy hogyan élsz? Talán csak egy apró pillanat volt – egy beszélgetésben, egy feszültebb helyzetben, egy döntésnél. De te is érezted, hogy most figyelnek. És amit látnak, az sokat mond. És amit látnak rajtad, az számít igazán.

Valami hasonló történt Antiókhiában, amikor Pál apostol szembesült egy nagyon kényes helyzettel. Ott volt Péter is, aki Jézussal járt három éven át, és aki megtapasztalta tanítványsága ideje alatt is, hogy Jézusnál nincsen személyválogatás, az Úr mindenkivel egyformán közösséget vállal. Eleinte Péter természetesen, felszabadultan volt együtt a pogány származású keresztényekkel. Egy asztalhoz ültek, együtt ettek, beszélgettek, nevettek, közösségben voltak – ahogy az evangélium is tanítja: Krisztusban nincs különbség a zsidóból lett keresztyén és a pogányból lett keresztyén között. De aztán megérkeztek néhányan Jeruzsálemből. És Péter hirtelen visszahúzódott. Talán csak zavart volt. Talán félt attól, hogy megítélik. De amit tett, az mást üzent, mint amit korábban élt, vagy amiről az evangélium beszél.

Pál nem hallgatott. Azt mondta: „Nem jártatok egyenesen az evangélium igazsága szerint.” És ez erős mondat. A viselkedés, amit Péter mutatott – bár nem szólt semmit –, azt sugallta: „Mégis jobb, ha betartjuk a törvényeket. Mégis kell valami plusz Krisztuson kívül.”

Pál pedig ezt nem engedhette. Mert itt nem csak emberi gyengeségről volt szó. Hanem arról, hogy a viselkedésünk is prédikál. Néha hangosabban prédikál az, ahogyan élünk, mint a szavaink. És amikor valaki figyel minket – egy barát, egy családtag, egy kolléga, egy gyerek – lehet, hogy csak egy kérdés motoszkál benne: „Ha ilyen Jézus, akkor talán mégsem zár ki engem.” vagy ha disszonáns a szó és a tett, akkor joggal mondhatja: „Ha ilyen Jézus, akkor én nem akarok hozzá tartozni. Nem akarok másodrendű, alsóbb rendű keresztyén lenni. Ha ilyenek a keresztyének is, akkor minek tartozzak közéjük? Amit mutatnak, az van a világban is.”

Az evangélium tehát nem egy ékes, pátoszos beszéd, nem egy tanrendszer. Az evangélium maga Jézus, aki odament azokhoz, akikhez mások nem ültek oda. Aki nem törvényeket követett, hanem embereket szeretett. Aki nem félt attól, hogy mit gondolnak róla, amikor a bűnösökkel evett, hanem azt akarta, hogy akikkel közösséget vállal, azok mind megtalálják az Atya szívét.

És most Jézus bennünk akar élni. Bennem és benned. Hogy ne csak beszéljünk Róla, hanem láthatóvá váljon rajtunk keresztül az, hogy Ő szereti a világ szemében és a vallások szemében olyan másodrendűeket, a kirekesztetteket is.

Szóval ma talán csak ennyit kérdezzünk magunktól: Ha valaki csak azt látná, ahogy élek – anélkül, hogy tudná, miben hiszek – akkor vajon felismerné-e bennem Jézust? Közelebb kerülne-e az Atyához?

Imádság

Uram, Jézusom, köszönöm, hogy nem vársz el tökéletességet, de hívsz hitelességre. Segíts, hogy ne csak mondjam, hogy Hozzád tartozom, hanem úgy is éljek! Hadd legyen látható a szereteted a reakcióimban, a beszédemben, a döntéseimben, a csendjeimben! Kérlek, formálj úgy, hogy rajtam keresztül mások is megérezzék: Te tényleg élsz és szeretsz mindnyájunkat. Ámen.