"...a sátán is világosság angyalának adja ki magát” (14)

Az Ige Pál apostol egyik legszemélyesebb megszólalása a Szentírásban. A korinthusi gyülekezetet egykor ő alapította. Most viszont azt látja, hogy más tanítók beférkőztek közéjük, és más evangéliumot hirdetnek. Mégis, a gyülekezet őket elfogadja, Pált pedig megkérdőjelezi. Ezért szólal meg Pál, mert mély aggodalom van a szíve mélyén.

Pál így kezdi: „Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget” De mit ért ez alatt? Pál itt ironikus, mert arra kényszerül, hogy önmagát védje pedig ő mindig Krisztust akarta felemelni, megismertetni az emberek előtt, nem magát. Most viszont nem maradhat csendben, mert a gyülekezetet veszély fenyegeti.

És mi ez a veszély? Az, hogy „más Jézust” hirdetnek nekik, „más lelket” kapnak, és „más evangéliumot” hallgatnak.

Testvérek, ez az egyik legkomolyabb figyelmeztetés az Újszövetségben.
Nem minden Jézus az igazi Jézus.
Nem minden lélek a Szentlélek.
Nem minden evangélium vezet üdvösségre.

A korinthusiak túl nyitottak voltak. Bárkit meghallgattak, bárkinek hittek, és nem vették észre, hogy közben eltávolodnak attól az evangéliumtól, amely megmentette őket. Mi is könnyen így járhatunk. A mai világ tele van szép szavakkal, lelkesítő üzenetekkel, de kérdés: Krisztust hirdetik-e, a megfeszítettet és feltámadottat? A bűnből való szabadulást? Az örök élet útját?

Pál már szinte mentegetőzik. Azt mondja: „Ha az ékesszólásban iskolázatlan vagyok” nem volt retorikailag lenyűgöző –, „de ismeretben nem.” Ő az igazságot hirdette. Nem külsőségekben volt erős, hanem tartalomban.

És azt is világossá teszi: nem kért pénzt a korinthusiaktól. Más gyülekezetek támogatták, hogy a korinthusiakat ingyen szolgálhassa. Ezt most egyesek arra használják ellene, mintha ez szégyen lenne, de Pál szerint ez részéről éppen a szeretet jele volt!

Pál nem kér, hanem ad. Nem uralkodik, hanem szolgál. Nem elvár, hanem áldoz. Azt mondja a többiekre, akik nem Krisztust hirdetik, hogy „Az ilyenek álapostolok, szélhámosok, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat.”

Ezek kemény szavak. De miért ilyen kemény Pál? Mert tudja, hogy itt nem egyszerű félreértésről van szó. Ezek az emberek tudatosan félrevezetnek másokat és közben Jézus nevében lépnek fel. A legnagyobb ártalom mindig belülről jön. A farkas, ha báránybőrben jön, veszélyesebb, mintha ordítva közeledik.

Pál ezért nem kíméli őket. Azt mondja: „de a végük is cselekedeteikhez méltó lesz.” Lehet, hogy most sikeresek, népszerűek, hatásosak de Isten nem az alapján ítél, amit az emberek látnak. Ő a szíveket vizsgálja. A végső szó mindig az Övé.

A Sátán maga is „a világosság angyalának adja ki magát”. Ez a legnagyobb megtévesztés: amikor a gonosz jónak látszik. Amikor az igazságot utánozza, de a lényeget megtagadja.

Pál levele nemcsak az első század korinthusi gyülekezetének szól, hanem a mai magyar gyülekezeteknek is. A legnagyobb kérdés ez: Melyik Jézust követjük? Melyik evangéliumot hallgatjuk? Melyik lélek formál bennünket?

Ha valami eltér attól az evangéliumtól, amit Krisztus hirdetett: a bűnök bocsánata, a kegyelem ereje, a kereszten megváltott üdvösség, akkor annak nemet kell mondanunk.

Ne a felszínre figyeljünk, hanem a tartalomra. Ne a csillogásra, hanem az igazságra. Mert az igazság szabaddá tesz, de a hamisság végül mindig rabságba visz.

Álljunk hát meg erősen az igaz evangéliumban. Hallgassunk arra a Jézusra, akit Pál hirdetett, aki önmagát adta értünk. Mert csak Őáltala van élet, és üdvösség. Ámen.

Imádság:

Urunk, köszönjük, hogy az igazság világosságát adtad nekünk Jézus Krisztusban.
Kérünk, őrizz meg bennünket a hamisságtól, a megtévesztő beszédektől, a látszat mögé bújt gonosztól. Adj nekünk tisztánlátást, bátorságot és hűséget, hogy mindig a te evangéliumodat kövessük és adjuk tovább örömmel és alázattal. Ámen.