"Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, (1Tim 2,6; Róm 8,35-39) 15Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, a ki érettök meghalt és feltámasztatott." (14-15)

Ne önmaguknak éljenek. A ma emberétől talán ez az életforma áll legmesszebb, hiszen szüntelenül arra sarkallnak bennünket, hogy valósítsuk meg magunkat, kíméletlenül tegyünk meg önmagunkért mindent, mert ez a sikeres és boldog élet titka. Ellenben a most hallott Ige a másokért vállalt áldozatos szeretet jutalmáról beszél.

Ratkó József Zsoltár című versében írta a következő sorokat.” Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az idő. Újra születnek minden gyerekkel; megöletnek minden halottal -harmadnapra feltámadnak, mire virradna.” A költőt talán megérintette a titok, ami azok előtt tárul fel, akik mernek egészen új távlatokban gondolkodni, és a szeretetből fakadó látásmóddal a születésre és halálra is másképp tekinteni.

Az édesanyák az élet hordozói, az önfeláldozó szeretet megélői, és ma anyák napján így tekinthetünk rájuk, hálás szeretettel megköszönve velük együtt Isten életet formáló szeretetét. Mert példái ők annak az odaadó, önfeláldozó, másokért élő szeretetnek, ami azt jelenti, hogy a réginek, amihez addig kötődése volt az embernek, meg kell szűnni. Utat kell engedni az újnak, fel kell adni az addig biztonságosnak hitt létet és egy egészen ismeretlen felé lehet elindulni. Ez pedig már nem lehet látszat vagy puszta külsőség.

A valódi, az igaz élet ritmusát az adja meg, ami láthatóvá válik az által, aki újjáteremt. Ezért, ha valaki Krisztusban van már nem maradhat a régi, hanem azt teljesen át kell engedni Neki, hogy átformálhassa és többé már ne önmagának és ne önmagáért éljen az ember. Ahogy Kálvin fogalmazta: szívemet égő áldozatul az Úrnak szentelem.

Akit szorongat, szorosan körbe ölel Krisztus szeretete, az előre tekinthet és reménnyel nézhet arra, aki mindent feláldozva meghalt értünk, és halálával legyőzött minden régit, és harmadnapra, mire virradna, újat hozott létre. Meghalt, hogy mi élhessünk, ne önmagunkért, hanem az Ő dicsőségére.