„Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is? Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem.” (17-18)

Jézus mondta: „Ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.”(Mt 5,37) A korinthusiak mintha azzal akarták volna szembesíteni Pál apostolt, hogy rá ez nem igaz, hiszen azt ígérte, hogy elmegy hozzájuk, meglátogatja a gyülekezetet, aztán mégsem.

Egy nehéz helyzettel találkozunk Korinthusban. A gyülekezet hatalmas lelki ajándékokkal gazdag. A nyelveken szólás, prófétálás, gyógyítás és más egyéb lelki ajándékok természetesen működtek közöttük. Emellett több, az apostolok mellett neves tanító, igehirdető megfordult a gyülekezetben és szolgált hosszabb ideig. Mindezek (és bizonyára más dolgok is) oda vezettek, hogy a gyülekezet felfuvalkodott és egy része lenézte Pál apostolt. Egy erős megosztottság jellemezte őket, klikkesedés jött létre, hogy ki melyik neves igehirdetőt fogadja el, tiszteli és szereti. Pál az 1Kor-ban is keményen fogalmazott és igyekezett helyretenni őket, hiszen a nagy hit és a lelki ajándékok mellett nagy bűnök is megtalálhatók voltak a közösségben.

Pál valóban szándékozott elmenni és személyesen tisztázni a személyét ért vádakat, rendet tenni, de ez mégsem történhetett meg, amit a gyülekezet talán egyfajta megbízhatatlanságként értékelt, mintha Pál csak a levegőbe beszélne, ígérgetne, de valójában nem aszerint cselekedne.

De miről is van itt szó? Minden bizonnyal kötekedésről. Van olyan, hogy a másikkal szemben előítéletes vagyok és mindent hibaként rovok fel a számára, azt is, ami nem az vagy nem annak szánt. Egy rossz irányú elfogultság volt bennük.

Milyen szomorú ilyet olvasni az ősegyház életében, a nagy Pál apostollal kapcsolatban! Mondhatnánk: nem voltak azok sem jobbak, mint mi. – Ez igaz, de nem jelent felmentést a számunkra, ha ugyanebben vagyunk. Nem helyes, ha ilyen feszültségek, széthúzás, pártoskodás, rossz előítélet jellemzi a hívőket. Különösen azért, mert nagyon szeretjük énekelni, hogy „…fájna Néki látva minket, hogy szeretni nem tudunk…” Egyenességet vár el tőlünk az Úr egymással szemben, a problémák előítéletektől mentes tisztázását. Nem jó, de sajnos elkerülhetetlen, hogy viszályok, viták legyenek közöttünk. Amíg azonban valóban Krisztus van a középpontban és nem egyik vagy másik lelkész, hívő, vagy én, addig biztosan lehet megoldást találni, egymással nem csak vitázni, akár kiabálni, hanem bocsánatot is kérni. A krisztusi lelkület hassa át kapcsolatainkat az előítéletek helyett!

Imádság

Uram, engem is jellemez az előítéletesség, részrehajlás. Vannak szimpatikus és kevésbé szimpatikus, sőt ellenszenvet kiváltó emberek körülöttem. Engedd meg, hogy tudjak olyan nyitott és egyenes, őszinte, de szeretetteljes lenni, ahogy arra Te példát adtál nekünk! Ámen