„Volt egy József nevű ember…” (Lk 23,50)

Óhatatlanul is felmerülhet bennünk a kérdés, hogy hol volt ez a „derék, és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával kapcsolatban”, amikor Jézust csúfos módon meghurcolták a Kajafások, Heródesek és Pilátusok. János evangéliuma szerint a nagytanács tagjaként Jézus titkos követője volt, mert „félt a zsidóktól” (Jn 19,38). Nem hibáztathatjuk, hogy hősiességét nem fejezte ki idejében, hiszen a legközelebbi tanítványok is szétszéledtek a nagypénteki forgatagban. Félti a pozícióját, tekintélyét, jó hírét, egzisztenciáját.

Most azonban történik valami emberfeletti dolog vele. Valami olyasmi, amire ő maga mindeddig nem volt képes. Arimátiai József színre lép. Most már nem érdekli, hogy mit fognak szólni a nagytanács többi tagjai, milyen vádakkal illetik őt, odamegy Pilátushoz, és saját sírjába fekteti eddig titkon követett Mesterét. Dacol mindennel, ami eddig számított, mert valami hatalmasabb dolog kerítette hatalmába. Kálvin megnyerően állítja róla és a másik bujdosó tanítványról, Nikodémusról: „sohasem tették volna, amit tettek, ha nem áradt volna rájuk és nem járta volna át őket Krisztus halálának illata”. Ez az illat pedig olyan erős volt, hogy kioltott belőle minden félelmet. Nagyszombat csendjében hirtelen elnémul minden eddigi hang, ami olyan erős volt még előző nap, vagy az előző élete összes napján. Ma már csak ő van és Krisztus. Bizony, a teljes szeretet kiűzi a félelmet. Ez az ember a kereszthalálban ezzel a teljes szeretettel találkozik. Krisztus halálának illata olyan erővel árasztotta el, hogy kioltott benne minden más hangot és indulatot. Aki pedig szembe találja magát ezzel a szeretettel, az soha nem lehet többé ugyanaz az ember. Megszabadul és felszabadul egy új életformára, amely adja azt, amije van, amely dacol a Pilátusokkal és saját halálának tényszerűségével is.

Íme, a kereszt örök nagy titka: ereje, a szeretet bizonyítéka kiterjed térben és időben, hogy szerteűzze a félelmet és rettegést. Arimátiai Józsefek születnek nagyszombaton, akiknek csendes bizonyságtétele túlharsogja a homályba vesző tömegek egyre némuló morajlását. Ebben a csendben hajt ki az új élet, néha észrevehetetlenül, hogy maga legyen bizonysága a kereszt diadalának.

Imádkozás

Urunk, Istenünk, te látod a mi szívünket, szégyenünket, félelmünket, szorongásainkat, megfelelési kényszereinket. Ezt hozzuk eléd, és kérünk, tölts be a te Fiad halálának jó illatával, hogy új életet nyerhessünk feltámadásod ünnepére készülve! Ámen.