„Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.” (25)

Nagyhetet kezdünk, és ilyenkor minden óhatatlanul is lelassul körülöttünk. A böjti út végéhez közeledünk, már csak lépésekre vagyunk a vesztőhelytől, ahol a halál látszólag győz az élet felett. Úgy érezhetjük magunkat, mint egy nagy dráma résztvevői, akik érzik: közel a történet csúcspontja, s lélegzetvisszafojtva követik a cselekményszálakat. Megkapó a mai napra rendelt szakaszban, hogy tele van passzív szerkezetű igével Jézusra vonatkozóan. „Elém hoztátok…, előttetek vallattam ki…, Heródes visszaküldte hozzánk…” stb. Úgy látszik, mintha Jézus pusztán sodródna az árral, kézről kézre adják, hatalmasoktól hatalamasokig, kiszolgáltatva a tömeg és a döntésre jogosultak véleményének és ítéletének. Mintha mindenki tétlen lenne: a nép átadta magát őrjöngő kiáltozásának, eszét vesztve gyilkost akar szabadítani; Pilátusnak kötve van a keze, a „Feszítsd meg!” harsogása túlságosan is hangos, minthogy semmibe lehetne venni. Egyetlen van, aki hallgat, aki a lukácsi elbeszélés szerint egyetlen szót sem ejt ki száján, aki engedi, hogy adják és vegyék, döntsenek fölötte, aki tűri, hogy kiszolgáltatottságában emberi akaratok diadalmaskodjanak élete és sorsa fölött. A némaságban, tétlenségben beteljesedik az ősi prófécia: „Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját” (Ézs 53,7). Milyen világ ez, amiben ilyen hallgatag az Isten Fia? Ez lenne lecsupaszított voltában a valóság maga: a gyűlölet, az erők elszabadulása, az igazságtalanság diadalmaskodása az igazság fölött? Kényelmetlen az isteni szótlanság a nagypéntekek délelőttjén, már-már felháborító a passzivitás, az elrejtőzködés, a szótlanság. Mindenki hangos, kivéve Őt. Rohamléptekkel haladunk Jézus megaláztatásának mélypontja, a teljes megüresedés roppant titka felé, ami leleplezi az események valós értelmét. Az embert, aki lázadásában önálló cselekvőnek gondolja magát. A történelmet, amit úgy tűnhet, hogy a harsogó tömegek és a palotákban székelő fejedelmek kölcsönhatásai és üzletei irányítanak. Vegyük észre: az isteni csend, a jézusi szótlanság minden egyes pillanata ítélet az emberi zavargás és csődület fölött. A hívő ember számára adatik a kegyelem, hogy szánja a tömeget, a Barnabásokat, a Pilátusokat és Heródeseket, és a Jézus némaságának mérlegén mérje meg a kiáltozásokat. Csak a hit képes arra, hogy a pergő események sodrában szemét egyetlen pontra függesztve tartsa meg figyelme fókuszát: az összetört alakra, a vágóhídra szánt bárányra, aki elrejtett, hangtalan erővel és hatalommal viszi végbe az erőszakban megrészegedett emberek szabadítását. Ha csak egy pillanatra is elkókad figyelmünk, ha csak egyetlen suta és gondatlan másodpercre is másra figyelünk, könnyen megeshet, hogy beleőrülünk a világ természetes folyásába.

Imádság

Jézus Krisztus, Istennek Báránya, aki némán tűrted, hogy vesztőhelyedre vigyenek, segíts a te némaságodban felfedezni az isteni megváltás csodálatos titkát! Add nekünk kegyelmed, hogy a hullámverések között egyedül rád függesszük tekintetünket! Ámen.