„Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (45-46)

Kimerítő napja volt a tanítványoknak. Sok minden történt és ezek között volt, amit nem értettek még, volt, ami terhelte őket. S bármennyire szerettek volna engedelmeskedni Jézus kérésének, nem tudtak ébren maradni.

Ismerjük mi is ezt, amikor az események kimerítenek bennünket is annyira, hogy a kimerültségtől, fáradtságtól csak aludni tudunk.

A tanítványok feladata az alvás helyett az imádkozás lett volna, hogy kísértésbe ne essenek. Mi is az a kísértés? Alapvetően a vágy valami olyasmi iránt, amit szeretnénk, de valamilyen okból nem lehet. Jézus számára a kísértés az volt, hogy ne az Atya akaratát teljesítse, hogy múljon el tőle a keserű pohár. A tanítványok számára az, amit Jézus az utolsó vacsorán felvázol: egyikük elárulja, másikuk megtagadja és féltik a bőrüket. A különbség Jézus és a tanítványai között abban áll, hogy Jézus nem engedett a kísértésnek, a tanítványok igen. Miért? Mert a kísértés legjobb ellenszere az imádság. Jézus imádkozott. Elmondta mit szeretne, de azzal zárta az imádságát, hogy ne az Ő akarata történjen meg, hanem az Atyáé. A tanítványok viszont aludtak. És engedtek a kísértésnek. Júdás elárulta, Péter megtagadta, éppen úgy, ahogy Jézus ezt előre megmondta. Amikor megjelent Júdás a katonákkal, Jézus engedte magát elfogatni. Mert az imádság által kapott erőt, hogy legyőzze a kísértést és teljesítse a feladatot, amit az Atya rábízott.

Kísértések, vágyak, csábítások tömkelege árad ránk folyamatosan, melyeknek célja, hogy elszakítson az Istentől bennünket. Hogy ne az Ő akaratát, hanem a sajátunkat tartsuk fontosabbnak. Könnyű elbukni, ha nem vigyázunk és nem imádkozunk.

Nekünk is szól most Jézus: „Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!”

Imádság

Urunk, „ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól” (Mt 6,13) Ámen