„Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: Jönnek majd napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le nem rombolnak.” (5-6)

„Mindenütt nehéz aranylapok borították és napkeltekor szikrázó fényekben sugárzott, úgy hogy aki mindenáron rá akart nézni, azt éppen úgy elvakította, mint a nap sugarai. Idegenek, akik Jeruzsálembe igyekeztek, már távolról olyannak látták, mint valami hófedte hegyet; mert ahol nem volt bearanyozva, ott vakító fehéren ragyogott.” – írja Josephus, az ókori író a jeruzsálemi templom szépségéről és nagyságáról, amely a tanítványokat is úgy lenyűgözte. Büszkén irányítják Jézus tekintetét a szinte bálványként imádott komplexumra. „Ezt nézd, Uram!”. Jézus reakciója bizonyosan hidegzuhanyként érte őket, és fájdalmasan hatolt szívük mélyére. Semmi nem marad mindabból, amit ők örökkétartónak gondolnak. Újra rendezi tanítványai prioritásait, és felhívja figyelmüket, hogy ne essenek tévedésbe: Nem maga az épület a fontos - noha a Templom tényleg mindent jelentett a zsidó embernek, hanem Isten, akinek az épületet szentelték.

Ma is emlékeznünk kell ezekre szavakra. Vallom, hogy templomainknak méltónak kell lennie az istentiszteleteink, Istent dicsőítő alkalmaink és imádságaink rendeltetéséhez, mert bármit is teszünk Krisztusért vagy az Ő nevében, azt a tőlünk telhető legjobb és legszebb módon kell tennünk. De nem a templom a fontos, hanem a templom népe! Isten nem a köveket váltotta meg, hanem az emberi életeket. Az egyház emberekből áll, nagyságát és szépségét maga az egyház Ura adja. Az igazi templom és gyülekezet, amely az egyetlen múlhatatlan Szegletkőre épült nemcsak, hogy túlél, hanem növekszik és virágzik a Lélek által (Ef 2,20-22). Az épületek nagyszerű eszközök, de az emberek az egyház. Nem baj, ha értékeljük az istentiszteleti helyeket. Csak ne tévesszük össze az egyházzal.

Imádkozzunk:

Jöjj, és lakozz bennem: hadd legyen már itt lenn

Templomoddá szívem-lelkem!

Mindig közel lévő, jelentsd magad nékem,

Ne lakhasson más e szívben;

Már itt lenn mindenben

Csakis Téged lásson, leborulva áldjon! (RÉ 225:6)