„Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?”

Vannak dolgok, amik a mai mondern ember gondolatai és nagy kérdései. Olyanok, amik, lehet, pár évtizede fel sem merültek volna. Nem is kell nagyon messzire menni, hiszen a szüleinket még nem érte az a hatalmas dilemma, hogy vajon gyermekeinkre milyen hatással lesz a képernyőidő, vagy telefonhasználat. A nagyszüleink idejében nem is értették ezt a kérdést. Azonban vannak örök klasszikusok, mivel az üdvösség kérdése mindig is foglalkoztatta a mindenkori embert. A gond az, hogy sok ember elvárná a mindent (is) feltétel nélkül. A ma társadalma is gyakran olyan tévedésbe esik, hogy ez is jár nekem, az is… ez is jogomban áll, az is. Itt viszont egyértelmű a kérdésre a válasz: elnyerni az örök életet nem más, mint ismerni és befogadni az Úr Krisztust. Ő a Mennybe vezető Út. S ez nem csak felszínes ismeretet jelent. Nem elég “látásból, hallásból” ismerni… szívből kell. Ragaszkodni hozzá, kapcsolatot ápolni Vele. Fontos, hogy Ő is ismerjen engem… lássa rajtam, hogy hozzá tartozom. Olyan kellemetlen, ha a mindennapokban találkozunk valakivel, aki valahonnan ismerős, de nem igazán tudjuk beazonosítani… sokszor kínos szituációk is adódhatnak ebből. Pár hónappal ezelőtt pontosan ez történt velem. Tudtam, hogy ismerem valahonnan, akivel már több perce beszélgetek, és azt is tudtam, hogy ő ismer engem, de kerestem a kapcsolódási pontot. Olyan ismerős, és mégis idegen. Persze a férjemmel és gyermekeimmel nincs ilyen nehézség. Oldalról, hátulról, egy iskolai rendezvény tömegében is kiszúrom őket, mert ismerem a megjelenésüket, mozdulataikat. Milyen csodálatos, ha ismerem az engem értékesnek tartó Istent, hogy nem csak egy távoli idegen, hanem egy közel jövő, velem élő kapcsolatban lévő szerettem. Ezért fontos, hogy az Életnek Urát jól ismerjük, szívünkben hordozzuk, ismertető jelünk legyen az Ő szeretete. Akkor is, ha ezt sok minden és mindenki ellenzi, akkor is, ha sok hang ellene szól. Ne feledjük, az utolsó hang az Övé lesz… s mi majd csak arra várunk, hogy minket is behívjon, és asztalhoz ültessen, megvendégeljen a mennyei lakomán… ott, ahol mindenkinek van hely. Mindenkinek, aki ismeri Őt… és akit Ő is felismer. Lehet, hogy sokszor az emberek szemében utolsók vagyunk, de Krisztus előtt legyünk az elsők között, hozzá vágyódjunk, hozzá ragaszkodjunk.

Imádság: „Áldunk és magasztalunk, hogy nem egy távoli ismeretlen Isten vagy, hanem velünk kapcsolatban lévő, közel jövő, életünk felől jót tervező Isten! Imádkozunk a Téged keresőkért, nem ismerőkért, ellenkezőkért, tagadókért. Érezzék és lássák, hogy Jó az Úr!”