„ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.” (5b)

Pár nappal ezelőtt egy kedves ismerősömmel beszélgettem az emberek Istennel való kapcsolatáról. Csodálatos evangélizáció volt a gyülekezetünkben. Hogy vártam-e a változást utána? Igen, lehet. A barátom azt mondta, hogy bár csodálatos volt az alkalom, sajnos ő sem jár többet templomba, sőt a harcai még nehezebbek az életben. Hozzátette azt is, hogy ez azért van, mert ő nem elég jó, nem olyan jó keresztyén, mint mások. Teljesen ledöbbentem ezen, és azonnal kimondtam azt, ami a szívemen és a számon volt. Egyikünk sem jó, egyedül az ISTEN! Azt mondod, Eszter? Igen, azt mondom! A beszélgetés után azonnal egy legációs élményem jutott eszembe, amikor úrvacsoraosztás előtt a gyülekezet háromnegyede felállt és kiment. Nem is értettük ezt az egészet a lelkipásztorral. Utólag kiderült, ez azért volt, mert az egyik „egyházi vezető” azt mondta, hogy csak az mehet az Úr asztalához, aki méltó rá. Tehát, aki előtte káros szenvedéllyel élt, csúnyát szólt vagy rosszat tett, nem csatlakozhatott az úrvacsorai közösséghez. Nem is kell mondanom, hogy az eset után egyikünk sem vett úrvacsorát, egészen addig, amíg mindenki meg nem értette, hogy egyik ember nem különb a másiktól. Isten nem személyválogató! Mindannyian bűnösök vagyunk. Mindannyian tettünk már rosszat, és sajnos tenni is fogunk. Soha nem vétkeztél gondolatban, nem irigykedtél? Nem tagadtad Istent, nem bántottál senkit? Nincs jó ember, nincs méltó, egyedül az Úr Jézus Krisztus, akiben mi is méltatlanokként méltókká lehetünk erre a csodálatos ingyen kegyelemre. Naponként kell hozzá térnünk, kérni az Ő bűnbocsátó szeretetét. Azonban vannak, akik ezt elfelejtik. Hogy megtérés? Miből? És mégis miért? Amikor egyik ember különbnek tartja magát, mert az ő bűne nem olyan nagy és súlyos, mint azé a másiké. Vannak kicsike bűnöcskék, és nagyok, amiket aztán már mindenki annak mond? A Bibliában úgy olvastam, hogy ha már gondolatban vétkeztünk, az már olyan, mintha elkövettük volna. Ott kellene már elfojtani, a tudatunkban és a szívünkben. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Nagyon kell vigyáznunk, és naponként elkérni az Úrtól az erőt, hogy már a gyökereiben el tudjuk fojtani a rossz gondolatokat Isten és mások ellen, hogy azután azok szavakká, tettekké ne legyenek.

Imádság: „Naponként ki akar ragadni a Sátán a Te kezedből! Milyen áldott nyugalom az, hogy tudjuk, hogy a Mennyei Atya szeretetéből soha senki és semmi nem választhat el bennünket. Segíts Urunk, hogy ne vétkezzünk se gondolatban, se szavakban, vagy tettekben. Adj Istenünk naponta megtérést! Ámen”