”Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis táplálja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál!... Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok!... a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.”

A mai igeszakasz (Lk 12,22-32) a bolond gazdagról szóló példázatot követi. Két szélsőséges gondolkodásmód. Ott a javakkal bebiztosított élet, így tekint a holnap felé a gazdag ember és nem aggódik. Itt a hiányzó javak okozta kétségek, így tekintenek a holnap felé, telve aggodalmakkal. Az egyik bolondság, mert nem számol a cselekvő Istennel, a másik kicsinyhitűség, mert nem számol a gondviselő Istennel. A metszethalmaz a „nem számol… Istennel”.

Talán letűnt idők aggodalmainak tűnnek, amelyeket Jézus hoz példáknak: élelem, ruházat. A mai kor jóléti társadalmának már „jóléti” aggodalmai vannak. Ház, autó, gyerek továbbtanulása, emelkedő árak, a fizetés reálértékének csökkenése, kevés nyugdíj, nagy stressz, a nincs időm és tudnánk még sorolni. Csak csendben jegyzem meg, hogy ma is élnek köztünk olyanok, még ha nem is annyian, mint Jézus korában, akiknek a máshol természetes terített asztal, és a megfelelő, máshol rendben lévő cipő és ruha bizony hiányos.

Aggodalom, nyugtalanság a holnap, a biztonságos és kiszámítható élet felől – mennyire jellemző, ismert oldala ez mindennapjainknak. A fogyasztói társadalom pedig még rá tett egy lapáttal minderre. Árucikké lett mindaz, amire szükségünk van, nem megterem nekünk, nem kezünk munkája, hanem megvesszük. Még nagyobbá lett a modern ember kitettsége.

Jézus a hollókat és a mező liliomait állítja példának, amelyek képességei nem mérhetőek az emberekéhez (24. és 27.v.), Isten mégis gondoskodik róluk. Ti ezeknél értékesebbek vagytok mennyei Atyátoknak! Számoljatok vele! Mert, aki aggodalmaskodik és nyugtalankodik a holnap felől, az nem számol Isten szeretetével. És lássuk ezt hitünknek abban a dimenziójában is, amiről Pál apostol beszél: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19).

Persze nagy kérdés, hogy a holnappal való törődésünkben hol van a felelősség és felelőtlenség határa, a gondviselésre tekintő hitnek és a vakbuzgóságnak a határa? A számonkérhetőségünkben bizonyosan. Ugyanis az ember megkapta a vetés és aratás, a kamra- és csűrépítés, a fáradozás és fonás (24. és 27.v.) képességét, azt a felelősséget, hogy ezekkel éljen. A tétlen áldásvárás felelőtlenség. Emberé a munka, Istené az áldás. (Zsolt 127.)

Ami pedig nem rajtunk múlik, arról két bátorító üzenetet adott nekem az ige. Az első az, hogy Isten gondviselő szeretetére, kegyelmére számíthatok, ezért imádkozhatok. Annak a szeretetére, aki a legdrágábbat, egyetlen Fiát értem adta, hogy el ne vesszek. „Ó, Uram, micsoda az ember, hogy törődsz vele?” (Zsolt 144,3)

A másik pedig ebben rejlik: „a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre”. (30.v.) „Ki elválasztá életünk, jól tudja, hogy mi kell nekünk.” (741. dics.) Ha nem esik egybe az, amit én szeretnék, én gondolok a holnapról, és amit az Úr ad a holnapban, Ő akkor is az „én Uram és én Istenem”. (Jn 20,28) Arra van szükségem, amit Ő ad.

Úr Jézus!

Köszönöm, hogy Te Istennek szeretete vagy! Köszönöm, hogy ez a szeretet engem is megszólít, nekem is kész megbocsátani, és keres a hit ajándékával, az új élet felelősségével. Add, hogy tegyem, amit tennem kell, amit rám bízol, add, hogy bizalommal tekintsek a jövő felé, hiszen szeretsz, és tudod azt, hogy mire van szükségem. Ma, holnap és örökké. Ámen