„vele volt a tizenkettő és néhány asszony is, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg…, és sok más asszony is, akik szolgáltak neki a vagyonukból.” (1-2)

Ez a néhány vers olyan hatalmas csodákról beszél, amire a választott nép fiai nem számíthattak, mert nem jövendölték meg a próféták, nem tanítottak róla a bölcsek és a rabbik. Az Írások ismerői tudták, hogy eljön majd a megígért szabadító, hogy a vakok újra látnak majd, a bénák szökdécselnek és a betegek gyógyultan távoznak a közeléből, sőt mellette és általa halottak is feltámadnak majd. De arra senki sem gondolt, hogy eljön az idő, amikor az asszonyok is lehetnek tanítványok, hallhatnak és tanulhatnak az Isten országának titkairól, a férfiakkal együtt részesei lehetnek a tudásnak.

Ezt senki nem várta, sőt remélni sem merte és képtelenek voltak még elképzelni is. Mindenki ismerte a bölcs mondást, hogy aki a lányát a Tórára tanítja, az ostoba. Ezt nem engedi a hagyomány és a törvény sem. Az asszonyok csak a kiszolgálásra, a munkára teremtettek, tanulniuk egyenesen vétek lett volna.

Jézus azonban maga mellé fogadja azokat a nőket, akinek lelkét, vagy testét, esetleg mindkettőt meggyógyította. Szolgálnak neki, gondoskodnak róla, fizikai munkájukat és vagyonukat ajánlják és adják oda. Elfogadja tőlük, de nem zavarja el az asszonyokat akkor sem, amikor tanít, magyaráz, evangéliumot hirdet. Tanítványként kezeli őket is. Ezzel is átlép egy addig áthághatatlannak vélt határt: új, sohasem látott módon viszonyulva a nőkhöz. A nők is úgy kezelik magukat és egymást, mint akik között nincsenek különbségek, hiszen jól megfér egymás mellet a királyi udvarból való hölgy és a bordélyokat megjárt, sokat próbált egykori szajha.

Magával viszi őket is arra az útra, amelyen járva minél több településre és minél több emberhez eljutnak Isten országának titkait.

Ez is egy hihetetlen cselekedet! Nem a népnek kell hosszabb-rövidebb zarándoklattal olyan szent helyre jutni, ahol találkozhat az istenséggel, ahol meglelheti azt, hanem maga a Küldött, a Szent, a Szabadító jár utánuk és közöttük, hogy elvigye nekik a kegyelem, a szabadítás üzenetét. Váratlan fordulat ez is, hisz évszázadokon át abban hitt a választott nép, hogy az egész lakott föld odajárul majd Jeruzsálem templomához, a Sion hegyéhez és ott találkozhatnak Istennel. Úgy tanulták, nekik kell keresniük az Urat és most azt látjuk, hogy az Úr keresi fel, keresi meg őket!

Milyen, jó, hogy Krisztus nem csak akkor járt utána az embereknek, hanem ma is közel jön és keres! Boldog az, aki hagyja, hogy megtalálja!

Kérünk Urunk, hogy mi, megtalált tanítványaid ne építsünk magunk és mások közé kerítéseket és falakat. Ne vessük meg egymást, azért mert valaki máshonnan és más úton érkezett közénk, hanem mind egyek lehessünk. Lelked által követőidként fogadjuk be, tiszteljük és szeressük egymást.