„mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni”(44)

Egyre több kidobott karácsonyfával találkozik az ember, ha a város utcáin sétál. A gyerekek bámulva nézik, hogy mivé lettek a néhány napja még dicsfényben pompázó ünnepi kellékek. Némelyiken már nem, hogy díszek, de tűlevelek sincsenek, csupasz ágaikra még a madarak sem szállnak szívesen. Gyertyák, édességek, fénylő mütyürkék nélkül szánalmasak. A ráaggatott díszek nem a sajátjaik, csak pillanatnyi dicsőség, néhány napi ragyogás.

Jézus az emberi életeket fákhoz hasonlítja, két kategóriát állítva fel: vannak jó és rossz fák. Azt tanítja, hogy nem attól függ, ki milyen, hogy hol van, jók vagy mostohák a körülményei, milyen idős, hanem attól, hogy a gyümölcs, amit hoz, élvezhető, tápláló-e? A fa életének értelme az, hogy – gyümölcsfa esetében- termést hozzon és tápláljon másokat. Az az, ember, aki csak önmagának használ, lehet szép, okos, rátermett, de csak a díszes karácsonyfa létig jut életének jobb napjain. Haszontalan élet az ilyen. Min múlik a dolog? Mesterünk szerint azon, hogy mi van a szívünkben? Ha jó kincsekkel teli, akkor vagyunk jó fák.

És hogyan válhatunk ilyen termőfákká? Erre is megadja a választ a figyelmes tanítványoknak. Ha megtesszük, amit tanít, és amire saját példáján át nevel. Ha engedjük, hogy szeretete betöltsön bennünket, elfogadjuk ajándékait, akkor megváltozik emberi lényegünk és képesek leszünk szívünk kincseit mások elé teríteni. A jó termés nem csak felebarátainknak használ, de saját életünknek is sziklaszilárd alapja lehet, ami megtart a megpróbáltatások idején is. Ennél a pontnál pedig visszatér a jézusi tanítás önmagába: ha a kegyelemre építjük az életünket, akkor olyan természetességgel leszünk képesek jó gyümölcsöket hozni, mint a beoltott, nemes fák.

Engedd meg Jézusunk, hogy ne ragadjunk le annál, hogy téged úrnak szólítunk, hanem legyünk nyomodba lépve hűséges követőid életünk minden idejében.