„Ezért nem kapott Lévi birtokrészt és örökséget a testvéreivel együtt. Az ÚR az ő öröksége, ahogyan megígérte neki Istened, az ÚR.” (9)

Gyakran megesik velünk, hogy az egész Istennel való kapcsolatunk semmi másról nem szól, mint arról, amit Ő ad vagy éppen elvesz tőlünk. Isten sokunk számára annyi, amennyit adni tud, vagy éppen adni akar. Nem a kapcsolat a fontos, hanem az, amit az a kapcsolat többletként hozzátesz az életemhez. Egy szabadító Isten szabadítson meg, egy áldásokban gazdag Isten áldjon meg, de jó gazdagon, egy világmindenséget uraló Isten adjon egészséget, sikert és kit tudja még mit.

Különösen is izgalmas ez a jelenség, amikor Ő maga ígért meg valamit, amikor Ő maga mondta azt, hogy jogosan reménykedhetünk és várhatunk minden jót az Ő kezéből. Éppen ezért van ott Lévi és az ő egész nemzetsége a testvérek között, jelként, figyelmeztetésként, hogy milyen élet az, amit kizárnak mindenből és mégis gondoskodnak róla. Lévi nem kap birtokrészt, de kap mást, hiszen Isten lesz az ő öröksége. Majd a többiek gondoskodnak róluk, a törvény is egészen jól körülírja az ő megélhetésüket, de a lényeg az örökség. Nekik emberi oldalról úgy tűnik nincs semmilyük, miközben a lényeg az övék.

Érdemes lenne megvizsgálnia magát Isten népének 2025-ben is, amikor ingatlanokba fektetünk, amikor állami pénzt mentünk, amikor kastélyokat kapunk. Amikor a fókuszban egyre inkább – úgy tűnik - az van, amit Isten adni tud vagy, amiről azt gondoljuk, hogy megadja, ahelyett, hogy Ő lenne az örökségünk és mindenek előtt ehhez az örökséghez ragaszkodnák.