„Tudd meg tehát, hogy nem a magad igazságáért adja neked birtokul azt a jó földet Istened, az ÚR, hiszen te keménynyakú nép vagy!” (6)

Előszeretettel gondoljuk többnek magunkat másoknál. Ez a ma nagy és mindent eldöntő filozófiai csaták, fészbuk kanapéharcok és kommentháborúk kiindulási alapja: én több vagyok, jobb vagyok, az én igazságom felsőbbrendű, mint mindenki másé. Különösen is akkor nehéz ez az egész, amikor még talán objektív mércével mérve is ez az állítás tökéletesen megállja a helyét, amikor nagyon bizonygatni sem kell, mert egyértelmű. Na ezek azok a pillanatok, amikor borzasztó nehéz józannak és alázatosnak maradni.

Isten népe éppen birtokba készül venni azt a földet, amit Isten megígért nekik, a nagy bevonulás előtt még meghallgatják az intelmeket, a játékszabályokat, a mit igen és mit nem életbevágó bölcsességét. Én megyek előtted, mondja a Mindenható, kiirtok, kiűzök, legyőzök, neked csak be kell sétálni a jóba. Ez egy olyan pillanat, amikor el is bízhatnád magad, jogosan lehetnél büszke a kiválasztottságra és az ezzel járó előnyökre. Isten azonban kétséget sem hagy afelől, hogy itt nem érdem szerint tesz különbséget, nem az alkalmasság szerint, hanem ígérete szerint, amit már a nép ősatyáinak is megtett.

Nem vagy jobb, nem vagy különb, nem vagy okosabb, nem vagy hívőbb, a kiválasztás alapja nem az, amit te tettél vagy teszel, hanem amit Isten szabadítása által Ő tett, akkor ott egy ország birtokba adásakor, majd Krisztusban az örökkévalóságot nekünk ajándékozva.