Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik. Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg ez alatt a negyven év alatt. Megértheted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az ÚR, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát. Tartsd meg tehát Istenednek, az ÚRnak a parancsolatait, az ő utain járj, és őt féld! (2-6)

Akik még ma is szeretnek olvasni, ráadásul igényes olvasók és néhány perc után nem fáradnak bele, ne adj’ Isten, még történelmi regényeket sem átallanak kézbe venni, azok értik, hogy mit jelent az emlékezés. Amikor visszatekintenek a múltbeli eseményekre, a teljes útra, nemcsak egy-egy rövid szakaszra, akkor látják meg, hogy a legnehezebb helyzetből is volt tovább vezető út. A nagy „újrakezdők” történetei közé tartozik a választott nép élete is. A negyven évnyi vándorlás napjait idézi fel Mózes, hogy mielőtt az új hazába lépnek ne felejtsék el kinek köszönhetik, hogy végig járták a mögöttük lévő utat.

„Csak a szépre emlékezem…” -, mondja a népszerű slágerszöveg, de nem erre hív az Ige. Bármilyen furcsa, ezekben az emlékeztető szavakban realitás van. Nem felejtésre buzdít az Ige, hanem arra, hogy a teljes valóságot lássuk. Az élettörténeteinkben tisztán kell látnunk, hol voltunk, honnan jöttünk, hová tartunk és abban az életszakaszban milyen volt az Istennel a viszonyunk. Az élet ugyanis nemcsak fenn a csúcson, hanem lent a völgyben is zajlik. Fent átélhetjük a csodát, megláthatjuk az Isten titkát. És lent? Elveszítjük istenlátásunkat. Lázadunk, mert miközben még több kenyeret akarunk, nem vesszük észre, hogy minden napra kaptunk eleget. Lent, számonkérjük, hogy miért hagyott magunkra, és észre sem vesszük, hogy azért éltük meg a holnapot, mert Ő a tenyerén hordozott. És akkor, amikor úgy éreztük, hogy nincs tovább út, egy új lehetőséget nyitott előttünk. Hát emlékezz! A hegyen kapott istenélményre és a mélység megpróbáló idejére egyaránt. Mert mindenhol, mindenben Veled volt Istened az Úr. A hegyről lefelé se feledd! Reményik Sándor Lefelé menet című versében így fogalmaz:

"Elváltozék..." Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes, -
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sápad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad,
Jézus a völgyben is Jézus marad,
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát,
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban,
Nem látjuk többé az Isten fiát.

Emlékeztess Urunk, hogy te benne vagy minden magasságban és minden mélységben, emlékeztess, hogy sohasem Nélküled, hanem mindig Veled kezdhetünk újat. Ámen