"Nemcsak atyáinkkal kötötte meg az ÚR ezt a szövetséget, hanem mivelünk is, mindnyájunkkal, akik itt és most életben vagyunk" (3)

Kik azok, akikkel szövetségre lépett az Isten? Az atyákkal, az előttünk járókkal. De hol vannak ma már azok az elődök, akik megtartották a szövetséget? Az emberek által kötött szövetségekről talán nem is feltételezzük, hogy öröké tartanak, hiszen maga az élet is törékeny, múlandó. Csakhogy ezt a szövetséget az Isten adta az embernek, mégpedig örök érvénnyel.

A Tízparancsolatot idézi a nép elé Mózes, és mielőtt újra felolvassa leszögezi, hogy nem veszítette érvényét. Ez egy olyan dokumentum, aminek nincs megújításra szüksége, mert tökéletes. Nem idejét múlt, nem szorul semmilyen korrekcióra vagy kiegészítésre. Még újra értelmezésre sincs szükség, ez úgy ahogy van érvényes a mindenkori élőkre. Ma is.

De, ami ebben a történetben igazán felemelő az éppen az a tény, hogy a tökéletes Isten hajlandó a tökéletlen emberrel szövetségre lépni, és éppen Ő az, aki kockáztat. Hiszen ismeri az embert. Az atyákat éppen olyan jól, mint mai utódaikat. Lehet sátorlakó vagy digitális állampolgár az ember, az Istenhez és a másik emberhez való viszonya mindig azon fordul meg, hogy ezt a szövetséget komolyan veszi-e? A valóságban, a mindennapi életben, amikor minden élesben megy, amikor valóban az életünk múlik rajta. Olyan sokszor elbuktunk. Hol van a feloldás? Abban a szeretetben, ami ennek a szövetségnek a lényege és Jézus Krisztusban megjelent.

Elvesznénk Nélküled Urunk, ha nem lenne számunkra a bizonyosság, hogy szövetségedbe kapaszkodhatunk. Akkor is, ha mi nem akartuk, akkor is jöttél, hogy megmaradjunk. Ölelj szorosan, hogy élhessünk Általad. Ámen