„Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és a földet, amelyet te látsz, ő osztja majd fel nekik örökségül.” /28/

Az önzőség és az önhittség bűnébe könnyű beleesni. Azt mondani, hogy erre csak én vagyok képes, senki más nem tudja megcsinálni helyettem. Ilyenkor az ember egyszemélyes hadseregként próbál valahogyan működni. Ez azt is jelenti, hogy nem kér segítséget senki mástól. Nem engedi át a lehetőséget másoknak az érvényesülésre. Csak magában bízik, tehát Isten nélkül akarja valahogyan megvalósítani a saját akaratát.

Mindig van más is, még Mózesnek is van utódja. Ez nem jelenti, hogy feleslegessé vált, hanem éppen ellenkezőleg, ő elkezdte a nagy művet, de valaki másnak kell majd azt befejeznie. Mózesnek azonban van még feladata. Bátorítani, erősíteni Józsuét az utódot. Az embert Isten közösségi lénynek teremtette, hogy működjön együtt másokkal, tudnunk kell megérteni Istentől kapott feladatunkat. Megérteni mikor jött el a hálaadás ideje, mikor meglehet állni a hegy tetején, és megszemlélni azt, amin már túl vagyunk, és előre tekinteni arra, amire másokat kell felkészítenünk.

Másrészt, igenis van, hogy nem mi vagyunk a legalkalmasabbak az adott feladatra. Mózes nem mehet be az ígéret földjére, mert már nem alkalmas rá. Önzőség azt gondolni, hogy mi egyszemélyben értünk mindenhez a legjobban. Meg kell látnunk a szolgatársakat, akiket Isten akar mellénk adni. Ad társakat azért, hogy ne egyedül kelljen viaskodnunk és összetörnünk a terhek alatt. Ad társakat azért, mert mindannyiunknak más képesség adatot. Mózes feladata az volt, hogy vezesse a kivonuló és vándorló népet, a honfoglalás műve viszont egészen más jellegű feladat. Nem prófétára, nem bírára, hanem hadvezérre van szükség a befejezéshez, ebben pedig nem Mózes, hanem Józsué jeleskedik.

Lássuk meg a másik embert, akit mellénk adott az Isten. Tanuljunk meg csapatban dolgozni, hálát adni. Tanuljunk új képességeket, például szerezzünk tapasztalatot abban, hogyan lehet másokat bátorítani, megerősíteni. Vegyük észre meddig tart a mi hatáskörünk, és hol kell átadnunk a lehetőséget valaki másnak.

Imádság:

Köszönöm Uram, hogy nem vagyok egyedül. Köszönöm, hogy nem kell egyedül munkálkodnom, mert adtál társakat mellém. Köszönöm, hogy te adod meg számomra is a hálaadás, a megállás, az elcsendesedés pillanatait. Add, hogy tudjak örömmel hálát adni mindazért, amit elvégezhettem. Add, hogy tudjak megerősíteni, bátorítani másokat is a szolgálatra, és ne akadályozzam őket. Könyörgöm, add, hogy életem és munkám a Te dicsőségedre szolgálhasson. Ámen