A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Gyötrődj és kínlódj, Sion leánya, mint a szülő asszony! Mert el kell hagynod a várost, a mezőn fogsz tanyázni, Babilóniába kell menned. Onnan menekülsz majd meg, ott vált meg téged az ÚR ellenségeid kezéből.” (10)
Tudom, hogy az anyósok szentek és én pont ezért merek viccelődni velük, mert értik a viccet: beteg voltam és meglátogatott az anyósom, hát igen, a baj nem jár egyedül. Óriási tanulság: a bajok vonzzák egymást.
Mikeás idejében is így volt. Asszíria Mikeás korában valószínű dominált a régióban.
Babilon még messze volt, de a próféta már előre látta: ha ez így megy tovább, elkerülhetetlen lesz Asszíria után Babilon. Mármint a nagyhatalmak pusztítása Isten népe életében. Lehet, hogy még legalább száz évet kell várnia az ország teljes pusztulására, vagy még többet, de nem lehet büntetlenül elhagyni az Urat.
Mi ebben a probléma? Hát az, hogy a baj, az baj. Ha az Úr áll mögötte, az még inkább, hiszen Izráel mégis csak az Ő népe. Ő az, aki védelmet ígért számára, minden ellenséges erővel szemben.
Erre a jövőre Izráel rászolgált, nem véletlenül történt Izráel és Júda pusztulása. Súlyos bűnök húzódtak meg a pusztulás mögött.
A jövő sajnos nem az Úr védelméről szól. Mikeás feladata, hogy a jövőt az Úr cserbenhagyásának eseménysorozataként vázolja fel: Asszíria nem elég, utána jön Babilon. A bajok tényleg vonzzák egymást.
A logika stimmel, azzal a különbséggel, hogy ennek nem kellett törvényszerűen így történnie, hiszen a nép elhagyta az Urat. Ennek következményei értek be mindkét fogságban.
Hogy mi ennek az üzenete karácsony előestéjén? Talán az, hogy Jézus születése ugyanúgy Isten tulajdonjogát hirdeti Isten népe életében, mint a babiloni fogságból való szabadulás. Izráel nem esik ki az Úr kezéből. A fogságok története is végeredményben egy szülés története, hiszen Isten szabadításának élményét szülte a majdani szabadulás. Círus hazaengedte a foglyokat.
Holnap már karácsony. Hihetetlen, hogy eltelt az év. Ugyanilyen gyorsan múlik el a vihar, mely után kitisztul az ég. Ennek a logikája mentén hirdetjük, hogy amint Izráel Isten népeként átélhette a megváltás csodáját, vagyis hogy mit jelent az Istenhez való tartozás, úgy Krisztus születése minden pillanatban hirdeti: velünk az Isten.
A hitről lehet vitatkozni, de arról nem, hogy az élet nyomorúságainek mélységei szülőszobaként működnek, Isten szándékai szerint.
Lehet, hogy bűnösök vagyunk, de bűneink következményei Jézus közelébe visznek minket, ahol átélhetjük, mennyivel nagyobb hatalma van Istennek, mint a bűnnek.
Imádság: Urunk. Holnap karácsony. Ugye nekünk is lehet karácsonyunk? Hiszen a Tiéid vagyunk. Jézus azért született, hogy mi ezt átélhessük Veled.