A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget.” (3)
A zsidókhoz írt levél első négy verse szépen összefoglalja Jézus Krisztus üdvtörténeti jelentőségét. Isten hatalmas szeretetéről vall, hogy már a régi időkben is szól az emberhez, mindig volt gondja rá. Elmondja a levél, hogy sokszor és sokféleképen történt ez a megszólítás és ezeknek bizonyságát olvashatjuk az Ószövetség lapjain. Isten nem hagyta el az embert, azután sem, hogy az ember hűtlenné lett hozzá, hanem mindig volt szava és üzenete az ember számára. Végzetül pedig a Fiú által szólt az emberekhez. Jézus Krisztus az, aki a végső megoldást hozta el Isten és ember kapcsolatára nézve. Jézus Krisztus, mint a Szentháromság második személye tökéletes Istenként és tökéletes emberként képes volt elhordozni bűneink súlyát, hogy azokért eleget tegyen.
Mindezek után pedig a „mennyei Felség jobbjára ült” (Zsid 1,3). Ma is ott van Istennek a jobbján és közbenjár értünk az Atyánál. Gondoskodása nem múlt el azután sem, hogy megváltásunkat elvégezte, hanem ma is közbenjár értünk, esedezik az Atya színe előtt.
A levél szerzője már a levél legelején szeretné az olvasók számára világossá tenni, hogy Jézus Krisztus jelentősége miben áll, el akarja oszlatni mindazokat a félreértéseket, amelyek ezekkel szemben állnak. Így beszél arról is, hogy Jézus mennyivel feljebb való az angyaloknál, melyet ószövetségi igehelyekkel támaszt alá. Számunkra is lényeges elidőzni az első négy vers jelentőségén, szívünkbe és eszünkbe vésni, hogy milyen hatalmas Istenünk van, aki a bűnös emberért mennyi mindent tett! Aki nem hagyott elveszetten a bűneink fogságában, hanem mindig kereste velünk a kapcsolatot és értünk még emberré is lett! Dicsőség legyen neki örökön-örökké!
Ima: Köszönjük neked Istenünk, hogy te soha nem mondtál le rólunk, hanem folyamatosan kerested a kapcsolatot az emberrel. Köszönjük neked, hogy Jézus Krisztus eljött értünk és kijelentette a te akaratodat számunkra a megváltásunkra nézve. Add, hogy ebben az adventben igazi várakozás legyen a szívünkben, hogy majd találkozásunk is legyen veled az ünnep alkalmával! Ámen.