Napi lelki táplálék

Zsid 2

Napi Ige – Halász Theodóra

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.” Zsid (1)


Az előző fejezetre visszautalva a levél szerzője intést intéz az olvasókhoz és ezáltal hozzánk is. Figyelni kell a hallottakra Jézus Krisztusról. Mi lehetne számunkra fontosabb üzenet az advent vége felé közeledve, a karácsony kapujában. Rakjunk mindent félre és figyeljünk a Krisztusról hallottakra. Nagyon érdekes képet használ a szerző, a figyelem kifejezés azt jelenti, hogy ügyelni, az értelmet felcsigázni. A világirodalomban hasonló kifejezéssel adják vissza azt, hogy a hajót a kikötőbe vezetni. Luther így fogalmazza meg ennek a képnek a jelentőségét: Isten beszédére és Jézus Krisztus jelentőségére nem figyelő ember olyan, mint amely a kikötő helyet a pusztulásba rohan.

Jézus Krisztus az, aki értünk jött el erre a földre és vállalta a szenvedést. Üdvösséget megmenekülést hirdet a számunkra. A levél írója pedig kihangsúlyozza: erre figyelnünk kell! (3). Vannak, tehát olyanok, akik erre nem figyelnek. Olyan emberek, akik élik dolgos hétköznapjaikat, de Krisztus üzenetére nem figyelnek, közömbösek eziránt. Figyeljünk rá, hogy mi ne ehhez a körhöz tartozzunk. Sőt, vegyünk részt a bizonyságtételben, amelyre lehetőségünk is van a Szentlélek segítségével, hiszen ő osztogatja ajándékait kinek-kinek (4). S mindeközben keresztyén életünket élhetjük abban a biztonságban, hogy olyan Megváltónk van, aki hasonlatossá lett hozzánk és hű főpapként engesztelést szerzett a bűneinkért és Ő minden élethelyzetben, próbában és kísértésben velünk van és segítségét nyújtja számunkra (17-18).


Ima: Mindenható Istenünk hálás a szívünk azért, mert te nem hagytál magunkra minket, hanem emberré lettél, hogy megments bűneinkből. Bocsátsd meg nekünk amikor annyiszor figyelmen kívül hagyjuk ezt a hatalmas nagy kegyelmet. Adj számunkra olyan szívet, amely rád figyel és kész bizonyságot tenni rólad! Köszönjük, hogy a Szentlélek ajándékait adod nekünk és akármilyen körülmények között legyünk soha el nem hagysz! Ámen!

Korábbi napok napi lelki táplálékai