„Mi következik mindezekből, testvéreim? Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja!” (26)

Néha meg szoktam kérdezni a fiataloktól, hogy miért nem járnak templomba. Nincs időm, sokat kell tanulni, nem vagyunk otthon a hétvégén- jönnek a válaszok. A kedvenc válaszom viszont ez: Azért nem jövök, mert unalmas. Ebben a szóban foglalja össze, hogy többnyire tőle idősebb emberek, régi énekeket énekelnek, amelyek nem „pörgősek”, leülnek, felállnak, imádkoznak. Mindezek nem érik el a gyerek ingerküszöbét. De sokszor még a felnőttekét sem, ha arra gondolunk, hogy a fenntartói járulékot fizetők kis százaléka szán legalább heti 1,5 órát a lelki közösségre.

Korintusban egy teljesen más gyülekezet képe rajzolódik ki a levél által. Jóllehet, Pál a levelet a gyülekezeti problémák miatt írja, mégis a sorok között olvasva azt látjuk, hogy a korintusi gyülekezet nem volt egy unalmas hely. Annak ellenére, hogy az Istentől kapott kegyelmi ajándékokat egyéniségük túlhangsúlyozására használták, bőven volt mit felhasználni. Bővölködtek a kegyelmi ajándékokban és mozgalmasak voltak az istentiszteletek. Pál ültetett, Apollós öntözte és a gyülekezet virágzott, a Szentlélek működött.

Az istentiszteletekre mindenki behozta azt, amit az Úrtól kapott. Van, aki zsoltárt hozott. Szívből jövő éneket, amelyet lehet, hogy a frissen megtapasztal istenélmény hívott életre. Voltak, akik tanítást hoztak a Bibliából (Ószövetség). Volt prófétai szó a Szentlélek működése nyomán. A próféta hozta a gyülekezet Urának közvetlen üzenetét. Volt nyelveken szólás is, amit ha megmagyaráztak, nem volt vele gond. Minden tevékenység építette a gyülekezetet és elősegítette Isten lelkének hitet ébresztő és közösségépítő munkáját.

Jóllehet nem lehet és nem is kell lemásolni a korintusi példát. De mindenesetre érdemes elgondolkodni a következőkön:

a, hozok-e valamit a gyülekezetbe? Magamat elhozom-e? Jön-e a lelkem is vagy csak a testem vánszorog? Sokszor úgy érkezünk, mint akiknek nincsenek Istentől ajándékaik. Aki kér, az kap!

b, azt hozom-e, amit Istentől kaptam? Nagy baj, ha a világi szabadság és szabadosság velem jön. Élj a világban, de ne a világ szerint!

c, építi-e a közösséget, amit hozok? Arra gondolok, hogy a vasárnapokat egy helyen töltik a különböző kegyességű emberek. Akár a kemény fundamentalistától, a „mindent szabad-minden jó” emberek is. Az egyik problémát lát ott, ahol a másik lehetőséget. Általában mindenki ott szúrja le a karót, ahol az ő igazsága kerül alátámasztásra. Viszont azt elfelejtik, hogy mindennek a közösség épülését kell szolgálnia, nem pedig az egyéni igazságot.

A korintusi gyülekezet nem volt unalmas. Aki oda betért, biztosan nem úgy ment haza, hogy erre az unalmas helyre nem jövök többet. Hozd be a közösségbe, amit Istentől kapsz. Ne a magad kényelmét szolgáld ezáltal is, hanem akard az épülésre fordítani. Kívánom, hogy a gyülekezeted ne legyen egy a sok unalmas hely közül, hanem Isten lelkének hitet ébresztő és ápoló edénye.