A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy a férjétől való függés jelét viselje a fején az angyalok miatt. De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. 1Kor 11,7-11
Advent idején gyakran beszélünk különböző távolságokról. Mária elmegy Erzsébethez, majd később az ifjú jegyespár Názáretből Betlehembe. Nem kis távolság és nem is veszélytelen vállalkozás. De nagy volt a távolság ég és föld között, amikor az angyalok hozták Isten üzeneteit, s szó van arról is, amikor az áthidalhatatlan távolságot legyőzi az Úr a betlehemi gyermek érkezésével.
Amikor Pál sorait olvassuk arról, hogy kinek kell befednie a fejét, kinek nem vagy ki kinek az alárendeltje, ekkor is óriási távolságot fedezünk fel a mi korunk, kultúránk és hétköznapjaink között. Összetett a helyzet, mert a korabeli Korintusban még az is számított, hogy melyik nő milyen társadalmi státusban volt.
Rögtön felvillan előttünk, hogy mennyien küzdöttek hol nyíltan, hol burkoltan a női egyenjogúságért. Megmagyarázhatatlanul kellemetlen érzés fog el, amikor az iszlám viselet szerint öltözve jön velünk szembe egy nő az utcán. Elnyomás, kirekesztés, alá, fölé, mögé rendeltség- ezekre gondolunk. Holott az ige címzettjeinek idejében a tisztesség, erkölcsösség jele volt a nők esetében befedett fej, amely jelezte mindenki számára, hogy nem szabad préda.
Előfordul, hogy Isten szava ilyen is: elsőre nem emel fel, nem szabadít fel, hanem távolság érzését kelti benned. Felébrednek az előfeltevéseid. Olyan, mintha felvennél egy szemüveget és azon keresztül akarnád mindenáron nézni.
Az első fontos üzenet, hogy Isten igéje előtt vedd le a szemüvegedet, oldd le a saruidat, mint ahogyan Mózes tette. Imádsággal kérd, hogy Ő maga nyissa meg az üzentet!
A második üzenet: A férfit férfinak és férfiasnak, a nőt nőnek és nőiesnek teremtette az Isten. Egymás mellé rendelte őket és lettek ketten egy testté. Nem élhetnek egymás nélkül. Az pedig, hogy a teremtési rend szerint más szerep jutott inkább áldás, mint átok. Mi szeretjük az áldást átokként megélni, ami óriási hiba.
A harmadik üzenet: gondold át, hogy öltözködésed és mindaz, amit a világ felé mutatsz, mit üzen? Téged nagyít fel, vagy pedig túlmutat valahogyan Istenre? Görcsösen ügyelsz az önkifejezésre, vagy Krisztus követőjeként tovább mutatsz az Úrra? Ahol nagy az én, ott kicsi az Isten. Ahol kicsi az Isten, ott jön a káosz, a mellé és belemagyarázás, valamint mélyül a szakadék.
Ne feledd, az első adventkor maga Isten kezdte el legyőzni a távolságokat. Kérd ezt tőle ma is személyesen, hogy tegye meg benned is!