Napi lelki táplálék

1 kor 9

Napi Ige – Fejér Zoltán László

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. A törvény nélkülieknek olyanná lettem, mint aki törvény nélküli – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban.
Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Kor. 9, 19-27.)


Több, mint tizenkét évet sportoltam és tudom, mi mindenről mondd le egy élsportoló azért, hogy a legjobb legyen! Önmegtartoztatás, ami nem áldozat, hanem a cél érdekében kiváltság! A tizenkét év alatt nagyon ritkán jutott eszembe, hogy milyen jó lenne mást csinálni az edzéseken kívül, mindig az volt a szemeim előtt, hogy miért csinálom! Nyerni akartam, a legjobbnak lenni!
Mai igénkben erről beszél Pál apostol is! „Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” nem össze-vissza csapkodom, ez mindig erővesztéssel jár, hanem tudom, hova akarok eljutni! Az örök élet koszorúját akarom, és ezért mindent megteszek, ami szükséges!
Kedves Olvasó! Te is így gondolod?


Imádkozzunk: „Vezess, Jézusunk, Véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk, míg megérkezünk. Adj erős szívet, hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, panaszt mégsem ejt a nyelvünk; rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.”

Korábbi napok napi lelki táplálékai