„Akkor az emberei ezt mondták Dávidnak: Nézd, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az Úr, hogy kezedbe adja ellenségedet. Tégy vele, amit jónak látsz! Erre fölkelt Dávid, és lopva levágta Saul köpenyének a sarkát.” ( 5)

Manapság egyre többször hallom azt az egyházunkban, most van itt az ideje annak, hogy népegyházból, hitvalló egyházzá váljunk. Ezzel a szándékkal nincs is semmi baj, hiszen minden egyháztagnak, minden magát hívőnek valló embernek szükséges megtérnie és nem csak jól betanult szokásként gyakorolnia a hitét, hanem szívbeli odaszánással. A gond akkor van, mikor ezt a hitvalló egyházzá válást azáltal akarjuk megvalósítani, hogy mi magunk kiválogatjuk, hogy ki a hívő és ki a hitetlen. Mondván: most van itt az ideje a megtisztulásnak. Ám vajon hol húzzuk meg a határvonalat hívő és hitetlen között? Aki azt mondja „sibbolet” az maradhat, aki pedig azt, hogy „szibbolet” azt kizárjuk magunk közül? (Bír 12, 6) Esetleg egy „i” betű legyen a határvonal, mint Az ember tragédiájában: „Mondd, mit hiszesz, a Homousiont,
Vagy Homoiusiont?”

Dávid minden sugalmazás ellenére is tudja, hogy nem ez az a nap, mikor Isten kezedbe adja ellenségedet. Nagyon sokszor kísért bennünket is a gondolat, hogy álljunk bosszút a bennünket ért vélt vagy valós sérelmekért. Igen gyakran vannak „jóakaróink” is, akik azt sugalmazzák: „itt a kínálkozó alkalom, most visszatudsz neki vágni.” Sokszor pedig hallgatunk is a sugalmazásokra és teszünk egy csípős megjegyzést, direkt belekötünk a másikba, keresztbe teszünk neki, és még büszkék is vagyunk rá, hogy „most aztán jól megmondtam neki.” „Na ezt tegye zsebre, ha tudja!” „Úgy kellett neki. Megérdemelte.” Mindeközben Isten arra tanít bennünket, hogy nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Nem a mi dolgunk bosszút állni, nem a mi dolgunk sérelmet okozni, nem a mi dolgunk ítéletet hozni mások felett, mert eljön majd az aratás ideje, mikor elválik a búza a konkolytól. Mi inkább vágjuk le a másik köpenyének a sarkát. Azaz, ahogyan Pál apostol írja: „Sőt „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére”. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.” (Rm 12, 20-21) Két eshetőség létezik ugyanis. Ha jót teszünk az ellenségünkkel, az megláthatja rajtunk keresztül milyen a Krisztusi lelkület, és ő maga is félrerakja a rosszindulatát, haragját és önzését. Vagy magát megkeményítve csak még távolabb kerül Istentől és ezzel maga rohan a veszedelembe. A mi felelősségünk, hogy Isten akaratára figyelve legyünk jóindulattal még az ellenségfelé is, hogy ne mi legyünk az akadályai az Isten igéje terjedésének, hanem éppen ellenkezőleg életünk és cselekedeteink is az Ő jóságát hirdethessék.

Imádság:

Magasztallak Atyám, mert te vagy az Ura az idők teljességének, és te szabod ki minden és mindenki számára a rendelt időt. Köszönöm, hogy nem kell aggódnom azért, vajon minden a megfelelő időben történik-e, vajon meddig tart még a rendelt idő. Mert elég, ha mindezeket Te ismered, és én rábízhatom magamat a te bölcsességedre. Könyörgöm add, hogy ellenségeimet is a Te teremtményeidként ismerhessem, és hirdethessem számukra is a te jóságodat és szeretetedet, míg azon a napom, melyet te elrendeltél nyilvánvalóvá nem válik gonoszságunk és a Te felettünk megnyilvánuló jóságod. Ámen.