„Ekkor elindult Jónátán, Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőségbe, és erősítette az Istenbe vetett bizalmát.” (16)

Mit csinálunk mi a nehézségeink idején? Rosszabb esetben ülünk és kesergünk. Jobb esetben Istenre figyelve igyekszünk valahogyan kilábalni a fájdalom, a félelem, a gyász börtönéből és valahol biztonságre lelni. Bárhogy is legyen, ilyenkor általában csak magunkra figyelünk. Dávidnak azonban van lelki ereje arra is, hogy a saját félelmetes helyzete ellenére, mások segítségére siessen. Így még akkor is elindul Keilá felszabadítására, ha az emberei közben ezt kérdezik: „Még itt, Júdában is félünk! Csakugyan menjünk el Keílába, a filiszteusok csapatai ellen?”

Saul mindezzel ellentétben ekkor is csak a saját önző érdekeire figyel, Izráel királyaként az ő felelőssége lett volna elmenni Keilába, hogy felszabadítsa azt, ám amikor a nép érdeke azt kívánja, nem cselekszik, csak akkor kel útra, mikor megtudja, hogy Dávid ott van, mert egész életének a meghatározója az önzés, a harag, a hatalomféltés.

Ma azonban nem elsősorban Saulra, és Dávidra kell fókuszálnunk, mert mindkettőjüknél sokkal jelentősebb az a rövid jelenet, amelyben Jónátán a főszereplő. Dávidot és Jónátánt semmiféle vérségi kötelék nem köti össze, ők nem vér szerint, hanem az Úrban lettek testvérekké. Ez pedig azt jelenti, hogy Jónátán számára sokkal fontosabb Dávid, mint a vér szerinti apja Saul. Ezáltal pedig képes meglátni apja életében azokat a rossz mintákat, amelyeket el kell vetnie magától. Ma tegyük fel magunknak mi is azt a kérdést, hogy ki a mi testvérünk, ki a mi apánk? Jézus maga mondja: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám.” (Mt 10, 37) Nehéz felismerni, hogy sokszor azok fordítanak el bennünket Istentől, akik a legközelebb állnak hozzánk. Nehéz meglátni az ő rossz tulajdonságaikat. Nehéz Istenhez ragaszkodni akkor, mikor éppen a hozzánk közel állók akarnak eltántorítani Tőle. Ha azonban megtudjuk tenni ezt a lépést, akkor a hitbeli testvérek között bátorításra, gyógyulásra, megerősítésre lelhetünk. Bátorítsuk egymást és ragaszkodjunk egymáshoz, mi akik Isten gyermekei vagyunk! Merjünk, ha kell fekete bárányok lenni a családunkban, a munkahelyünkön, a barátaink között, mert egy család fekete bárányai valójában a családfájuk felszabadítói. Azok a családtagok, akik nem alkalmazkodnak a családi szabályokhoz vagy hagyományokhoz, akik folyamatosan próbálják forradalmasítani a meggyőződést. Ekképpen akar Isten téged is arra használni, hogy a hozzád közelállók is hallhassanak róla és közelebb kerülhessenek hozzá.

Imádság:

Magasztallak Uram, mert Krisztusban azért jöttél, hogy nekem is Atyám légy. Köszönöm a testvéreket, akiket benned lelhettem meg, és azokat is akikre általad ismerhetek rá. Add, hogy hozzád ragaszkodhassam, hogy tőled ne szakíthassanak el sem emberi érdekek, sem evilági kötelékek, sem önző érzelmek. Használj fel engem arra, hogy a gyógyító erődet, vigasztalásodat és örömödet vihessem a családomhoz, és a környezetemben élőkhöz is. Krisztusért kérlek hallgass meg kegyelmesen. Ámen.