"A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint."(3)

Pál egy nagyon nehéz dolgot kér az olvasóitól. Ne gondoljuk magunkat többnek, mint amennyinek gondolnunk kéne. Amilyen rövid ez a tanács, olyan nehéz betartani.

Először is azért, mert hajlamosan lehetünk a szélsőséges gondolkodásra. Ebben az esetben ez abban mutatkozhat meg, hogy úgy értjük Pál szavait, hogy mindenkit tekintsünk egyformának. Pedig Pál tanácsában nem ezt olvashatjuk. Az apostol szavaiban benne van, hogy nem mindenki egyforma. Máshol részletezi is, hogy milyen kegyelmi ajándékok vannak, tehát hogy mi mindenben különbözhetünk. Ezekből a különbségekből pedig természetszerűen fakad, hogy nem vagyunk egyformák, éppen ezért nem is szerencsés egyformán kezelni mindenkit. Ennek a gondolatnak a megfogalmazásához is nagy bátorság kell, mert ilyenkor egy másik szélsőséges gondolat kezd el fenyegetni minket, miszerint vannak értékesebb és értéktelenebb ajándékok, vagy már-már értékesebb és értéktelenebb emberek. Ez viszont nagyon távol áll Pál tanításától. Természetesen minden ajándék, minden ember egyenértékű és tiszteletet érdemel önmagában. Ezt mások felé is nehéz megtanulni, de talán még ennél is nehezebb magunkkal szemben megtalálni azt a kényes egyensúlyt, amiről Pál beszél. Pontosan tisztában lenni az ajándékainkkal, képességeinkkel és azoknak értékeivel. Nem többnek, de nem is kevesebbnek gondolni magunkat és a szerepünket az életben. Nagy bölcsességre van ehhez szükség, hiszen ha valaki túl sokat gondol magáról, akkor is ártalmas, hiszen mások fölé helyezi magát, viszont ha túl kevésnek gondolja magát, akkor nem tölti be azt a szerepet, amire az Úr rendelte, nem végzi el azt a feladatot, amit az Úr szánt neki. Ez pedig sosem jelent jót. Éppen ezért fontos ezt megtartani. De hogyan lehetsége, ha ilyen nehéz?

Pál először a józan gondolkodást említi meg, megoldásként, másodszor az Istentől kapott hitet. Ez a két dolog segíthet nekünk is eljutni a bölcsességben odáig, ameddig a következő történetben szereplő rabbi eljutott. A történet szerint a rabbit megkeresi egy tanítványa, hogy tegyen igazságot, mert egész este egy másik tanítvánnyal vitázott. Az illető kérdése az volt, hogy szabad-e Biblia olvasás közben enni. A tanítvány azt mondta, hogy a Bibliaolvasás mindennél fontosabb, ezért nem szabad evéssel megzavarni ezt a szent cselekedetet. A rabbi erre természetesen azt felelte, hogy igazad van. A tanítvány örömmel távozott, a rabbi pedig folytatta munkáját. Nem sokáig tudta, mert jött a másik tanítvány, hogy a rabbi szolgáltasson igazságot, hiszen egész este vitázott azon, hogy szabad-e evés közben Bibliát olvasni. Szerinte Bibliát olvasni minden helyzetben lehet, hogy jobban és részletesebben ismerjük Isten kijelentését. A rabbi neki is azt mondta, hogy természetesen igazad van. Ez a tanítvány is távozott. Ekkor megszólalt egy harmadik tanítvány, aki a sarokban ülve végighallgatta mind a két beszámolót és megkérdezte, hogy a rabbi hogy adhatott mind a kettőnek igazat, hiszen két teljesen különböző állásponton voltak. A rabbi erre is csak annyit mondott: igazad van.

Lássuk meg ebben a történetben, hogy milyen sok tisztelet, józanság és törődés volt a rabbi szavaiban.