Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, megtanítalak benneteket az ÚR félelmére. (12)

A zsoltárokat úgy tartjuk számon, hogy imádságok. Ez a zsoltár viszont inkább beillik a tanitói írások közé. Ezt a tanitást több esetben érdekesen teszi: elmond egy megállapítást a saját életéből tapasztalataiból, majd arra biztatja a hallgatót/olvasót, hogy csatlakozzon hozzá, tegye ugyanazt, amit ő. Nézzük mik ezek a tanítások– a teljesség igénye nélkül.

Az első megállapítása: „áldom az URat mindenkor – hirdessétek velem az Úr nagyságát”.

Ahhoz, hogy valaki el tudja mondani azt, hogy „áldom az URat mindenkor”, egy sajátos szemlélet, speciális látás szükséges. Mert nem természetes az, hogy az ember a jót látja meg, veszi észre maga körül. Aki mindenkor, mindenért áldani tudja az Urat, annak észre kell venni a szépet és a jót a környezetében, meg kell látnia a rosszban is a jót, a tanulságokat, a fejlődés lehetőségét. Ez lehetne magánügy is akár, de a zsoltáros arra biztat mindenkit, akinek van ilyen tapasztalata, hogy szálljon be ebbe a dicséretmondásba. Hadd tudják meg minél többen, hogy mitől más az Istent dicsérő ember élete, hadd tudják meg, hogy mi motiválja az ilyen embert, hadd terjedjen a híre annak, hogy ilyen Istenünk van.

Van, ahol előbb van a biztatás, utána a megállapítás: „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! - Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” Hogyan lehet megérezni az Úr jóságát? Nem feltétlenül, nem csak az öt érzékszervünkön keresztül. Nyilván lehet a saját bőrünkön is. De ha az ember azt érzi, hogy sikerülnek a dolgai, hogy megvan mindene, ami szükséges az élethez, amögött az Úr áll. Mert a jó dolgok nem magától értetődőek. Nem a mi érdemünk, hogy megvan mindenünk. Pál apostol mondja: „Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál?” A megállapítás pedig a boldogság forrását nevezi meg: az Úr.

Vannak azonban magyarázat nélküli buzdítások is a zsoltárban, mint „Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat, és ajkad ne beszéljen csalárdságot!” és „Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt!” Ez a két tanács az emberek közi viszonyhoz ad tanácsot: hogy lehetne olyan életet élni, amivel nem ártunk egymásnak, hanem odafigyelünk egymásra, nem szítjuk a feszültséget azzal, amiket beszélünk, hanem a békességet munkáljuk.

Nagyon fontos szempontot mond el a zsoltár a nyomorúsággal, a nehézségekkel kapcsolatban: „Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti. Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az ÚR.” A zsoltáros tisztában van azzal, hogy az életben nem csak jó dolgok történnek az emberrel, hanem rosszak is. De van rá megoldása: az Úr, aki ilyen helyzetekben is közel van az emberhez és kész segíteni.

AZ Úr ezt be is bizonyította azzal, hogy „egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.

Értsük és tanuljuk meg ebből a zsoltárból, hogy ahol az Isten dicsérete nem hallgat el, ott békesség van. Ahol megtartatik az Úr szava általunk, az azért lehet, mert Ő ott munkálkodik a háttérben. Ahol a békességet munkáljuk, ott megjelenik az öröm is.

Urunk, kérünk, segíts bennünket a Te dicsőségedre és embertársaink javára élni. Ámen