„Leányom, majd én keresek neked otthont, ahol jó dolgod lesz.” (1)

Nincs nagyon mit szépíteni ezen: Naomi egy csábításra, vagy erős flörtölésre bíztatja menyét. Fondorlatos módon küldi Ruthot, hogy egy közeli rokon lábához kuporodjon oda éjnek idején remélve a kedvező végkimenetelben. Nem olyan története ez a Szentírásnak, amit előszeretettel rivaldafénybe állítanánk és azt mernénk mondani: Menj el, és te is hasonlóképp cselekedjél! Talán még fel is háborodhatunk, morálisan megkérdőjelezhetjük az epizódot, de teljes joggal kérdezhetnénk: Hol van ebben az egészben Isten?

Talán kicsit tisztább képet kapunk, ha Naomi tervét egy korábbi óhaja és imádsága fényében próbáljuk meg értelmezni: „Adja meg nektek az Úr, hogy mindkettőtök nyugalmat találjon majd férjének házában!” (1,9). Férjet, nyugalmat, otthont kíván megözvegyült menyei számára, s mindezt az Úrtól reméli és kéri. De benne van ebben a kérésben az idősödő Naomi vágya is: saját nemzetsége továbbélése, az egyetlen szalmaszál pedig, amibe kapaszkodhat még a rokonházasság révén születendő gyermek, és az ilyen módon biztosított jövő. Bóáz Ruth felé tanúsított jóindulatában felfedezi a lehetőséget ennek a kívánságnak a kivitelezésére. Nem tétlenkedik, hanem leleményesen cselekvésre buzdítja menyét. Ilyen módon az isteni és az emberi oldal közösen, kéz a kézben kezd el munkálkodni a történetben.

Az Isten felé tanúsított feltétlen bizalom nem jelent vakságot. Megvan az ideje a könyörgésnek, és megvan az ideje a cselekvésnek is. Mi gyakran megrekedünk az óhajoknál, a „bárcsak” kezdetű töprengéseknél, az imádságoknál, miközben tétovák vagyunk észrevenni a cselekvés lehetőségeit. Könnyen megeshet, hogy azok az ajtók, amiken dörömbölünk, már régóta nyitva állnak, és valójában már Isten vár ránk, hogy végre bemenjünk azon. Észrevenni a nagy és sokat ígérő nyitott kapukat (1Kor 16,9) nem mindig könnyű, de a Lélek vezetésében bízó ember a cselekvés erejét és idejét is Istentől kapja.

Imádság: Urunk, bocsásd meg, hogy olyan sokszor gyorsak vagyunk a hallásra, a hallgatásra, a szócséplésre, a könyörgésben időzésre, amikor te már régen megmutattad a terved nekünk! Bocsásd meg, hogyha valaminek a megoldását rád bíztuk, miközben te minket bíztál meg azzal! Segíts észrevenni a kijelölt és alkalmas időket! Adj nekünk látást, szemet, szívet, fület, hogy valósággal felismerjük és éljünk az általad elkészített lehetőségekkel! Ámen.