„Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Azután kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.” (75)

Júdás árulása és Péter tagadása határozottan rámutat arra, hogy az emberi természet nagyon törékeny. Elég, ha a világ hívogatóan felkínálja bájait vagy éppen tények elé állít, rögtön elkezdjük menteni a bőrünket, pedig tudjuk az igét: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Mt 16,26

A többiekhez képest Pétert tovább viszi az elbizakodottság és a kíváncsiság. Talán van némi felelősségérzet is a szívében. Amikor viszont nyíltan megkérdezik tőle, hogy Krisztushoz tartozik-e, azonnal megtagadja Őt. Hamis esküvel határozottabban ellene fordul, mint esküdt ellenségei, hogy túlélje az estét és el ne fogják őt is a következő napokban.

Sokat tanakodtam, miként tudott Júdás végleg elbukni, Péter pedig talpra állni nagycsütörtök után. Lukács jegyzi meg, hogy Péter keserves sírásra fakadt a tagadást követően. Csak ennyi lenne? Eláruljuk, megtagadjuk Jézust, majd kisírjuk magunkat és kész? Többről van itt szó: ezek a bűnbánat és visszatérés könnyei. Volt már ilyen könnyed?

Ezekről a könnyekről nem hallunk Júdásnál. Mindketten Jézus tanítványai voltak. Vele jártak, hallgatták, látták a Mestert. Majd mindketten a maguk lehetőségei szerint szembe fordultak vele és elbuktak. Egyikük fölállt, a másikuk elveszett. Mindez azon múlott, hogy miként követték Jézust. Önérdekből, számítóan, olyan Júdás módra vagy azért mert Ő az Isten Fia, a Messiás, a Krisztus. Az eredmény is mutatja, hogy ez nem mindegy.

Nem mindegy a te számodra sem, hogy miként vagy Jézus mellett. Hallgatod, figyeled Őt. Ha okos ember vagy akkor elkezded ráépíteni az életedet. Amikor pedig próba alá kerülsz a hiteddel együtt,- s ne adja Isten még el is buksz-, Péterhez hasonlóan tudni fogod, hogy ki előtt kell bűnbánatot tartani és kérni a rehabilitációt.

Ha magadra ismertél ezeket a sorokat olvasva, kívánom, hogy legyen erőd a bűnbánat könnyeivel Istenhez fordulni és megtapasztalni, hogy „Boldogok akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek”