„Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (39)

Nomen est omen- a név kötelez, szoktuk mondani. Az ókori latin gondolkodás szerint a nevek előre vetítik viselőinek sorsát. A név előjel és nagyon igaz ez az „olajütők kertjére”, a Gecsemánéra. Olajütés közben ahhoz, hogy az olajbogyók céljuknak megfeleljenek: olajat adjanak- komoly szorító erőt kell kibírniuk, mely közben összetörnek és megsemmisülnek. Nem marad más belőlük, csak a lényegük: az olaj. Ami tiszta, szűz és nélkülözhetetlen része az ókori életnek.

Jézus belép a Gecsemáné kertbe, a szorongattatás terébe. Az evangélium sorait olvasva mi magunk is érezzük azt a szorító közeget, ami körül veszi a Mestert. Máté nagy gondossággal írja le azt, hogy Jézus szomorkodott, gyötrődött. A vele lévő tanítványok nem tudnak virrasztani, többször is elaludtak. Majd végül a gyötrődés betetőződik itt azzal, hogy megérkezik az áruló és a tiszta, bűntelen Isten Fia bűnösök kezébe kerül. Sötét hely ez. Minél többször olvassuk el, annál inkább várjuk, hogy valaki kapcsolja fel a lámpát, mert túl erős és nagy a sötétség.

Áldott dolog, hogy maga az Isten gyújt itt világosságot nekünk. Ha felemeljük a fejünket, figyelmesek lehetünk két szorosan összefüggő mondat részletre: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” és „legyen meg a te akaratod”. Ez Jézus igenje az Atya akaratára. A Te győzelme az én felett. Ez a gyermeki ráhagyatkozás hordozza a mennyei világosságot, nyugalmat, a fentről jövő belső békességet.

Ez a te utad. Az Ő igenje és Ő akarata a tiéd helyett. Ez nem működik máshogyan csak úgy, ha Jézussal vagy imaközösségben. Hív és vár téged. Megengedi, hogy szenvedésének részleteibe beletekints és meglásd, hogyan kellett neki összetöretnie helyetted és miattad. Amikor mindezt megéled vele, felemeli a tekintetedet, meglátod Őt, az ártatlan szenvedőt, majd a feltámadottat aki részeddé válik, ha kéred és engeded.