/Mt24,23–44/

„…közel van ő, az ajtó előtt!” (32/b)

Az utolsó napok leírása félelmetesnek tűnhet, de a választottaknak nincs félnivalójuk, sőt, a keresztények ősi hite szerint helyes dolog vágyakozni az Úr visszajövetelére, hiszen számunkra az a „hazatérés” kezdete lesz. Mai igerészünk kapcsán néhány gondolat erejéig időzzünk el azon, hogy mit jelent az életünket az Úr visszajövetelének a fényében élni. Szent Ágoston azt mondja, hogy életünket az örökkévalóság (vagy az örök élet) szemszögéből kell élnie annak, aki hisz. Történjen bármi is, jöjjön bármilyen veszély, érjen bármekkora veszteség, menjünk át bármilyen fájdalmon vagy szenvedésen, mindenben felcsillan az a reménység, hogy ez a „mulandó élet” egy múlhatatlan életnek csupán az előszobája. Ez csupán a hajnal előtti sötétség, de az Úr visszajövetelének hajnali fénysugarai elűzik majd ezt a sötétséget.

Amikor korábban azt mondtuk, hogy „az engedelmes hisz”, és a farizeusi hittel szemben a „valódi”, a gyakorlatban testet öltő életteli hitet állítottuk, akkor arra is gondoltunk, hogy teljesen értelmetlen és felesleges olyan „kincseket”, vagy olyan földi „érdemeket” gyűjteni, amelyek nem állják ki az örökkévalóság próbáját. Jézus azt mondja, hogy ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, hanem gyűjsetek magatoknak kincseket a mennyben. A földi kincsek közé tartoznak aztok a „vallásos érdemek” is, amelyek csak itt számítanak, de az örökkévalóság szemszögéből nézve jelentéktelenek. Úgy is fogalmazhatunk, hogy aki „földi kincseket gyűjt”, az pazarolja magát, pazarolja az életét, értelmetlen és értéktelen életet él. Hogy csak annak az életnek van értelme és értéke, amelyet az örökkévalóság nézőpontjából nézve élsz.

Máshol Jézus azt mondja, hogy ne aggódjatok, hogy mit egyetek, vagy mit öltsetek magatokra, mert ezeket megadja Isten „jóknak ér rosszaknak” egyaránt, vagyis emeljétek magasabbra a tekinteteteket, és szegezzétek rá az örökkévalóságra. A mindennapi megélhetéséért való aggodalom az embert a „földi kincsek” szintjén tartja, földhözragadttá teszi, de Jézus azt az utat mutatja, hogy emeljétek tekinteteteket az örökkévalóságra, és így „mennyhez-ragadttá” váltok.

Közel van ő, az ajtó előtt ál, és ez annak, aki életét az örökkévalóság szemszögéből éli, nem egy fenyegetés, mert annak nincs félnivalója, mert annak ez egy szívének kedves megérkezés, amikor hazaérkezik az Úr, és amikor végre bemehetünk az örökkévalóság ünnepébe, a mennyei lakomára, ahol az Úr „minden könnyet letöröl” a választottak szeméről. Hazaérkezel oda, ahová egész életedben vágytál.