/Mt23,23–36 /

„…pedig ezeket kellene cselekednetek, és azokat sem elhagyni.” (23/b)

A farizeusi „képmutatás” definíciója az, hogy „adj a külsőre”, a belső pedig mellékes, vagy egyenesen lényegtelen. Ennek a jelenségnek a kapcsán az jut eszembe, amikor a WC-csésze külsejét megtisztítjuk, a belsejét viszont nem. A fedelét is megtisztítjuk kívülről, majd lezárjuk, és ezzel végeztünk is. Mennyire groteszk, és mennyire érthetetlen, hogy miért cselekedne bárki hasonlóan. A WC megtisztítását érdemes belülről kifelé haladva elvégezni, ezt érti azon Jézus, hogy „azokat sem elhagyva”. Ugyanis valami vagy tiszta, vagy nem tiszta. Ami csak kívülről tiszta, az NEM tiszta. Ez ilyen egyszerű, és mégis ilyen bonyolult. A korábban említett C. S. Lewis-i javaslat, miszerint „színleljünk”, azaz cselekedjünk, és idővel majd megkapjuk hozzá a hitet is – ez arra utal, mintha azt mondanád: „nincs kedvem hozzá”, és ennek ELLENÉRE mégis csinálod, mégis belekezdesz, és mégis megtisztítod. Belülről haladva egészen a külsejéig. Mert a hit nem kedv kérdése, hanem elköteleződés kérdése, vagy ahogyan Bonhoeffer fogalmaz: engedelmesség kérdése.

Bonhoeffer egyenesen azt a megfogalmazást használja, hogy az „engedelmes hisz”, vagyis az engedelmesség útján érkezik meg a hit. Csak az engedelmes hisz – mondja Bonhoeffer – és ez azt jelenti, hogy elkezded megtisztítani a WC-t belülről kifelé haladva, vagyis engedelmesen megcselekszed a parancsolatokat. Valaki egyszer ezt nevezte a valódi hétköznapi lelkigyakorlatnak.

A mindenkori hívők nagy kísértése a hitet valami „lelki” dologgá silányítani, de legalább olyan nagy kísértés – talán alkat kérdése is, hogy kit mi kísért – hogy figyelmen kívül hagyjuk a „lelki” dolgokat, és pusztán a külsőségeknél maradunk. Elég a külső megtisztítása, elég a nyilvánvaló és látható rendben tartása, és nem kell ennél mélyebbre menni. Pedig ez a „mélyebbre” az, ami értelmet ad bármilyen vallási cselekedetnek. Épp azért van értelme, mert valami „mélyebb” áll a felszín mögött. Minden igazi lelkiség mélyebbre vezet, mélyebb összefüggésekre, mélyebb istentapasztalatra, mélyebb elköteleződésre, mélyebb és ennél fogva tisztább vágyakra.

Az engedelmes hisz, ugyanis az engedelmes enged a hívásnak, enged a parancsnak, és végsősoron enged az Istennek. Engedni az Istennek pedig azt jelenti, hogy engeded, hogy övé legyen az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Engedsz az igazadból, engedsz a sebezhetetlenségedből, belátod és elfogadod, hogy nem vagy „mindenható”, átadod Istennek az irányítást. Majd ezt követően törekszel mélyebbre hatóan parancsai szerint élni. Persze, hálából a megváltásért, mint ahogyan ezt a hitvallásaink visszatérően hangsúlyozzák. Hálából a nem-csak-látszat megváltásért, hanem a valódi és igazi kereszthalálért és feltámadásért.