Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus: Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé. Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja: „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” Ha tehát Dávid URának nevezi őt, miképpen lehet a fia? De senki sem tudott neki válaszolni egyetlen szót sem, és attól a naptól fogva senki sem merte őt megkérdezni többé.

Ki tudja meddig folytatták volna a farizeusok a Jézus kérdezgetését, ha Jézus nem lendült volna ellentámadásba, azaz nem kérdezett volna Ő valamit, amire csak egy jó válasz van. De ha ezt válaszolják a farizeusok, akkor az beismerése annak, amit semmiképpen sem szerettek volna, hogy Jézus a Messiás. Így, ezzel a kérdéssel elérte Jézus, hogy ezek után nem kérdezgettek tőle „beugratós” kérdéseket.

Jézus kérdése két kérdést indított el bennem. Egyrészt az identitás kérdését. Amiről a más országba való költözés kapcsán szoktunk beszélni. Hogy vajon „odakint” meg tudja-e, meg akarja-e tartani valaki a magyar identitását. De szó esik olykor vallási, sportolói, nemi identitásról is. Másrészt az újonnan felkapott önismereti kurzusok hirdetéseiben jelenik meg az identitás, mint az önazonosság kérdése. Ami valóban fontos olyan értelemben, hogy tudnunk kell honnan indultunk és hová akarunk eljutni.

A másik kérdés a „fair play” azaz a tisztességes játék, egyszóval a tisztesség kérdése. Mai világunk igencsak hiányában van a tisztességnek. Sokszor nem is nyíltan megy szembe az ember a tisztességgel, csak egy kis csúsztatás itt, egy kicsi ott… Nem kell mindenkinek mindent tudni, főleg nem a hátsó szándékokat.

Pedig mennyivel egyszerűbb az élet, ha nem kell mellébeszélni, ha nem kell provokálni, ha nem kell azon gondolkodni kinek mit mondtam…

Jézus közösségében, Vele járva, Tőle tanulva kerül igazából helyére az értékrendünk – akár az identitás, akár a fair play, sőt minden más dologgal, eseménnyel, kihívással kapcsolatban is. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, kérdezzük bátran Őt. Mert nem a kérdezéssel volt baja, hanem a szándékkal.

Legyen rendszeres imádságunk a zsoltárossal: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem…” (Zsolt 51,12)