Napi lelki táplálék

Mt 22,15–22

Napi Ige – Enghyné Zergi Márta

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

"Jézus pedig felismerve gonoszságukat, így szólt: Képmutatók, miért kísértetek engem?" (18)


Annyira örök emberi, hogy alábecsüljük Jézust. Ma is éppúgy, mint annakidején a farizeusok. Szinte megelevenedik bennem a jelenet, ahogy Jézus körül ott van sok ember, aki kíváncsi rá: a tanításaira, a gyógyításaira, csodáira. Tisztelettel veszik körül, érdekli őket minden, ami Jézussal, Jézus körül történik. Ehhez a tömeghez csatlakoznak a farizeusok. Látszólag ők is a hallgatósághoz tartoznak, csak éppen a szándékuk más. Őket egy dolog érdekli: hogyan ártalmatlaníthatnák Jézust. Hogy ne „zavarja össze” az emberek fejét a más srófra járó gondolataival, a másféle törvényértelmezéssel, hogy maradjon minden úgy, ahogy eddig volt.

Megpróbálnak kérdéssel fogást találni Jézuson. Nem gondolják, hogy ez a kérdés átlátszó. Nem gondolják, hogy ebből kiderül a szándékuk. Alábecsülik Jézust, azt hiszik, hogy tőrbe csalhatják.

De Jézus átlát rajtuk. Felismeri a gonoszságukat. És olyan választ ad, amibe nem tudnak belekötni. Ami nem bizonyíték arra, amire használni akarják.

A történet ezzel záródik: „amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak…” Elcsodálkoztak, mert annyira nem értették Jézust. És elmentek. Átmenetileg felfüggesztették a Jézus elleni áskálódásukat. De nem adták fel…

Ma is találkozhatunk ezzel a jelenséggel. Amikor nem azért kerül valaki az egyház vonzásába, mert igazán meg akarja ismerni mi is történik az egyházban, miről szól a Szentírás, van-e és mi az üzenete a mai emberek számára. Hanem az a fontos, hogy ki van ott, miért, mibe lehet belekötni, hogyan lehet hasznot húzni abból, ami az egyházban történik. De vigyázat! Ezzel a magatartással ma is alábecsüljük Jézust, aki ugyanúgy átlát a szívek, a szívünk szándékain, mint egykor. Ugye nem akarunk csodálkozva elkullogni Jézus közeléből?


Urunk, aki a szívek és vesék, a gondolataink és szándékaink ismerője vagy, ne aszerint bánj velünk, amit bennünk látsz, hanem áraszd ránk kegyelmedet ami Urunk, Jézus Krisztus érdeméért. Ámen

Korábbi napok napi lelki táplálékai